Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A kutyák is kisebb influenzajárványokkal küzdenek az Egyesült Államok néhány részén – figyelmeztettek a szakemberek.

Bocsánatot kért Facebook-oldalán csütörtökön Mihai Tudose volt román miniszterelnök mindazon közösségektől, amelyeket “félreérthető kijelentésével” megsértett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) elfogadta a bocsánatkérést.

A Budaörsi Járásbíróság többéves fegyházbüntetésre ítélete első fokon azokat, akik nyolc éve Érden elkábítottak és megerőszakoltak egy Németországban tanuló, Magyarországra látogató kolumbiai nőt – közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán közleményében.

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szerint a 2018-ban hatályba lépő szabályozás és a tervezett reformok rontják az adózási számviteli szakma presztízsét, és nem javítják a munkaterhelését.

Budapest dalát keresi a Fővárosi Önkormányzat, a projektre tizenegy ismert előadót hívtak meg, mellettük három helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fel a kiírt pályázaton. A tizennégy dalt tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül.

Andrzej Duda lengyel elnök aláírta kedden az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényt, melynek értelmében a boltzár március elsejétől minden hónap második és harmadik vasárnapján, 2020-tól pedig bizonyos kivételekkel minden vasárnap kötelező lesz.

Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt jogerősen egy év négy hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság kedden egy paralimpiai sportolót, aki lakásotthonban élő fiatalkorú lányoknak fizetett szexuális együttlétekért, illetve pornográf felvételeket készített egyikükről.

Éveken át tesztelték holland kutatók is a dieselfüstben lévő gázok hatását állatokon és embereken – közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

Idén is várja a gyerekeket péntektől vasárnapig az állatok farsangja elnevezésű rendezvény a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a jelmezben vagy farsangi álarcban érkező 14 éven aluli vendégek 100 forintos jegyáron mehetnek be három napon keresztül.

Csaknem megduplázódott a berlini közösségi közlekedési vállalat (BVG) járművein történt szexuális bűncselekmények száma tavaly az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn a BZ című helyi lap.

Halkan szóló komolyzenével próbálják kellemesebb élménnyé tenni az utazást a tokiói metrószerelvényeken.

A német kormány elítéli a dízelüzemű autók kipufogógázával majmokon és embereken végzett kísérleteket, és a történtek azonnali kivizsgálását követeli – jelentették be hétfőn Berlinben.