Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

“Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni a IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre” mondta Selmeczi Gabriella csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Navracsics Tibor közlése szerint nem okoz többletköltséget, hogy a január elsejétől hatályos új alaptörvény a Magyarország elnevezést tartalmazza az eddigi alkotmányban szerepelt Magyar Köztársaság helyett.

 Százkettedik születésnapját ünnepelte szerdán a világ legidősebb ikerpárja.

Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.

Évente több milliárd forint spórolható meg az egy hónapra elegendő  gyógyszermennyiség kiváltásával, de megmarad az a lehetőség, hogy a beteg különleges élethelyzetére tekintettel, amelyet az orvosnak dokumentálni kell, több hónapra egy vényen történjen meg a gyógyszer felírása és kiváltása – közölte az egészségügyi államtitkárság szerdán az MTI-vel.

Az idén sikerrel érettségizők is kapnak egy példányt az új alaptörvény díszkiadásából – nyilatkozta Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott szerdán az MTI érdeklődésére.

Amerikai kutatók olyan génmódosított hernyókat hoztak létre, amelyek az eddiginél jóval erősebb selyemszálat gyártanak – adta hírül a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk).

Az MSZP a december végén elfogadott jegybanktörvény azonnali visszavonását követeli, mondván, hogy az vezetett a forint árfolyameséséhez.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) fegyelmi bizottsága kilenc hónapra eltiltotta az “úszással kapcsolatos sporttevékenységtől” Verrasztó Dávidot, de a büntetést két évre felfüggesztette, így a versenyző ott lehet az olimpián.

Megjelent Patrick Swayze özvegyének memoárja, amelyben arról a 21 hónapos fájdalmas küzdelemről vallott, amelyet rákbeteg férje megmentéséért folytatott.

Hidegzuhanyként érheti az áfát visszaigénylő cégeket, hogy februártól 75 napra nő az áfakiutalás határideje – hívja fel a figyelmet Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója a tanácsadó cég blogján.

A forint gyengült szerda kora estére az euróhoz és a frankhoz képest a délutáni jegyzéshez viszonyítva a bankközi devizapiacon: az euró 320,59 forint volt 18 óra körül, korábban új történelmi rekordon, 321,61 forinton is jegyezték.