Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
Rossz eredményeket sugall, hogy a nagyobb erdélyi városok magyar elöljárói óvakodnak nyilvánosságra hozni a már rendelkezésükre álló népszámlálási adatokat, a magyarság fogyása vetíthető előre – írta csütörtökön az Új Magyar Szó című napilap.
Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Margit híd mindkét oldalán február elejéig, megkezdődött ugyanis a kőkonzolok elhelyezése – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Március 15-én lesz a Fidesz “nagy” rendezvénye, az az erődemonstráció, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani – mondta Kósa Lajos csütörtökön a hvg.hu-nak.
Az egész nemzetnek emlékeznie kell azokra az emberekre, akik a háromszínű zászló alatt járták meg a poklot, hisz ők a mi szüleink és nagyszüleink – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a budai Várban, az 1943-as doni hadműveletek 69. évfordulóján.
Teljességgel megalapozatlannak tartja a Szabadság Kör azokat a nemzetközi és hazai vádakat, amelyek kétségbe vonják a magyarországi véleménynyilvánítás szabadságát, a fékek és egyensúlyok rendszerének hatékony működését, a parlamenti ellenzék jogainak érvényesülését.
A fővárosi színházi struktúra átalakításának lehetőségeiről is szó volt a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) között lezajlott legutóbbi egyeztetésen, amelyen az is kiderült, hogy a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín ügye még nincs lezárva.
Dzsudzsák Balázs csütörtökön négy évre szóló szerződést kötött az orosz élvonalban szereplő Dinamo Moszkvával.
Gyanúsítottként hallgatta ki Kocsis Istvánt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg egy – állítólag – fiktív tanácsadói szerződés miatt – értesült az MTI Hírcentrum.
- Budaörsi Infó
- 2012 január 12
- Budaörsi Hírek, BuFi - Budaörsi Fiatalok, Helyi hírek, Hírek, Kiemelt, Sport
- Örs Íjász Klub – IV. Örs Teremíjász Csapatkupa eredményei (képek) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A VERSENY: A teremszezon egyetlen csapatversenye, emiatt kiemelt rangú íjászverseny. Az Európai Íjász Szövetség klubcsapatok számára rendezett versenyrendszer szerint zajlik (ami szintén egyedülálló Magyarországon).
Nikotinmaradványokat fedeztek fel egy legalább ezer éves maja edényben, ami az első fizikai bizonyítéka a maják dohányhasználatának – idézte amerikai kutatók eredményét a LiveScience című ismeretterjesztő portál (www.livescience.com).
- Budaörsi Infó
- 2012 január 12
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- Vasárnapig pályázhatnak támogatásért a nyugdíjasközösségek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Szabadon választható programok megvalósítására 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást is kérhetnek vasárnap estig a nyugdíjas közösségek a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatán.


Legutóbbi hozzászólások