Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Stohl András színész-műsorvezető kártérítési pere csütörtökön. A bíróság személyiségi jogokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el.

Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök – jelentette be Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön magyar újságíróknak Kazahsztán fővárosában, Asztanában, ahol Orbán Viktor vezetésével kétnapos látogatást tesz egy magyar kormányzati-üzleti delegáció.

Szerelmi bosszúból kihúzta volt szeretője összes fogát egy nő Lengyelországban, amiért 3 év börtönt kaphat.

Július 27. és augusztus 5. között rendezik meg a XXII. Művészetek Völgyét két településen, Kapolcson és Taliándörögdön – mondta az MTI érdeklődésére Márta István fesztiváligazgató szerdán.

A megkérdezettek 8 százaléka fél attól, hogy 2012-ben eljön a világvége, a többség azonban nem hisz benne – derül ki egy felmérésből.

Az Első Emelet, a FreshFabrik, a Kowalsky meg a Vega, a Lord, a Magashegyi Underground, a Magna Cum Laude, Majka és a Hooligans, Palya Bea, SP, Takács Nikolas, valamint Tóth Vera és Kökény Attila is fellép az idei Fonogram-díjak átadásához kapcsolódó gálán május 8-án.

Mit érdemes tenni, ha a kirándulás örömét rovarcsípés, esetleg többszörös darázscsípés rontja el, és milyen veszélyekkel járhat a rovarméreg allergia? Allergológus szakemberek ismertették a kockázatokat és teendőket az MTI-hez eljuttatott közleményükben, hangsúlyozva, hogy a rovarméreg allergia ellen adrenalin beadása szükséges.

Megharapott egy táska egy zsebtolvajt Németországban, pontosabban a táskában alvó kutya.

 Washington hivatalosan nem értesült a pekingi amerikai nagykövetségre menekült Csen Kuang-cseng (Chen Guangcheng) családja elleni kínai fenyegetésekről, ezért nem is közvetített az emberi jogi aktivistának ilyeneket; Csennek az amerikai misszióról való távozása mögött az állhat, hogy Barack Obama elnök nyilvános közbenjárást ígért az ügyében – derült ki az amerikai fővárosban szerdán tett nyilatkozatokból.

Motorozás miatt túl tartós, 20 hónapos lankadatlan erekció miatt perli a német BMW céget egy kaliforniai férfi.

Elégedetten nyilatkozott Orbán Viktor kormányfő Áder János köztársasági elnökké választását követően, szerinte a parlament a legjobb döntést hozta. Az MSZP ezzel szemben a miniszterelnök emberének tartja Áder Jánost, akitől a Jobbik azt várja, emelkedjen felül pártidentitásán, míg az LMP úgy gondolja, olyan jelöltet kellett volna találni, aki a pártpolitikai érdekeken túlmenően is képes megtestesíteni a […]

Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. A kormányfő ezt újságíróknak mondta Budapesten, a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban. Szólt arról is, támogatja, hogy megmaradjon a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó, a tervezett tranzakciós illetékről pedig azt mondta, azt […]