Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az 1980-ban írt szakdolgozata.

Rendkívül drága és felesleges kísérlet volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetése, a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki – mondta Selmeczi Gabriella és Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke egybehangzóan pénteken sajtótájékoztatón a Parlamentben, ahol a magánnyugdíjpénztárak működésének átfogó elemzéséről számoltak be.

Az altató szakorvosjelöltek tíz százaléka ügyel úgy Magyarországon, hogy nincs elérhető intenzíves szakorvos a kórházban, ezért a rezidensek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy életveszélyes állapotban lévő beteget egyedül kell ellátniuk – mondta a Magyar Rezidens Szövetség alelnöke az MTI-nek.

Közös EU-harccsoportot hoz létre a négy visegrádi ország. Ebben állapodott meg a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi miniszter, akik csütörtökön és pénteken az észak-csehországi Litomericében tanácskoztak.

Megoldhatja a vörösborban található reszveratrol körül évek óta zajló vitát amerikai kutatók tanulmánya, amelyben egérkísérletek eredménye igazolta a vegyület egészségvédő hatása és egy gén közötti kapcsolatot.

Szokatlan kövezés történt egy állatkertben Kínában: egy látogató megdobott kővel egy elefántot, mire az állat visszadobott, ám mást talált el.

A maiaknál tízszer nagyobb bolhaszerű rovarok keserítették meg a dinoszauruszok életét – fedezték fel kínai kutatók, akik az őskori vérszívókról a Current Biology című folyóiratban jelentették meg tanulmányukat.

Feleségével, Emma Heming Willis-szel és újszülött gyermekével csütörtökön Budapestre érkezett Bruce Willis amerikai filmszínész az A Good Day to Die Hard című szuperprodukció forgatására.

Elballagnak középiskolájukból a hétvégén országszerte a diákok, pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal már megkezdődnek az írásbeli érettségik, hétfőn magyar nyelv és irodalomból adnak számot tudásukról a diákok.

Megkapta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztertől a kormány támogató levelét a Budapesti Közlekedési Központ.

Megjelent a második Széll Kálmán Tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában.

Újra meg kell alapítani az Európai Uniót, ezúttal az állampolgári aktivitásra támaszkodva, alulról építkezve – fejtették ki vezető európai értelmiségiek, köztük neves magyar személyiségek egy csütörtökön, a Die Zeit című német hetilapban és több más európai újságban is megjelent kiáltványban.