Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Életének 81. évében elhunyt Horváth Sándor színész. A Jászai Mari-díjas, érdemes, kiváló és Kazinczy-díjas művész hétfőn halt meg Budapesten – tudatta a család kedden.

A Magyar Posta kézbesítői olvassák le januártól az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat, a cégek kedden írták alá az erre vonatkozó együttműködési szerződést.

Ittas volt az az ukrán kamionos, aki a forgalommal szemben haladt a Budapest felé vezető oldalon az M7-es autópályán kedd este. Baleset nem történt, a sofőrt őrizetbe vették – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő szerint a Fidesz és az MSZP “nagykoalícióban” szavazta le a földtörvényhez kapcsolódó alaptörvény-módosításhoz benyújtott indítványát. A hvg.hu-n kedden közölt interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy “leosztották egymás között, kinek, melyik régió jut”.

Szerdán is érvényben marad a tartós köd miatt az egész országra kiadott figyelmeztetés.

Az ősi Egyenlítő pontos helyét állapították meg fosszíliák segítségével kanadai kutatók, akik szerint négyszázötvenmillió évvel ezelőtt, az ordovíciumban az ekvátor Grönland északi részén, Manitobán (Kanada), Utah és Nevada államon át vezetett.

Nem a radioaktív sugárzás mértéke, hanem az annak egészségkárosító hatásait eltúlzó tévhitek, valamint a tavaly márciusi hármas katasztrófa jelentette lelki megterhelés által okozott mentális problémák jelentik a legfőbb kihívást Fukusima prefektúrában – közölték a régió újjáélesztésén fáradozó szakemberek.

Egy kanadai férfi azt állítja, hogy megfejtette azt a második világháborús kódolt üzenetet, amelyet korábban egy dél-angliai ház kéményében felfedezett galambtetemen találtak.

Harmadik alkalommal adták át a Magyar Teátrum Díjakat a színházi háttérszakmák legjobbjainak a békéscsabai Jókai Színházban hétfőn megrendezett gálaesten.

Ifjabb Johan Strauss A denevér című klasszikus operettje kelt évbúcsúztató hangulatot a brüsszeli operaházban a Théatre La Monnaie-ban szerda este, a női főszerepet Rost Andrea énekli, az előadást Fischer Ádám vezényli, a betanító karmester is magyar, Bartal László.

Trópusi füvekkel és sással táplálkozott távoli ősünk, az Australopithecus bahrelghazali három – három és fél millió éve Afrikában – derítette ki csádi leletek alapján egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratának – PNAS – online kiadásában publikálta.

Az Országgyűlés 234 igen szavazattal, 81 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.