Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Országszerte élelmiszert osztanak a segélyszervezetek munkatársai és önkéntesek a rászorulóknak az ünnepek előtt és után.

Póta Georgina és Lovas Petra német csapatával, a címvédő TTC Berlin Eastside-dal csap majd össze a női asztalitenisz Bajnokok Ligája februári elődöntőjében a Budaörs gárdája.

Kanadai kutatók szerint 100 millió éve nem változott a tűlevelűek, köztük a fenyőfélék géntérképe. Ez a páratlan genetikai stabilitás magyarázatot ad arra, miért hasonlítanak a mai tűlevelűek a dinoszauruszok korából származó fosszíliákra.

Erdő Péter bíboros, prímás szerint karácsonykor is szükség van egy kis megállásra, csöndre, s az ünnep közeledtével az esztergom-budapesti érsek arra biztatott, hogy vegyük elő a Bibliát és olvassuk majd Jézus születésének történetét a fenyőfa alatt.

Megérkezett Magyarországra Hatos Gábor birkózó londoni olimpiai bronzérme, amelyet vasárnap, Győrben vehet majd át a sportoló.

A nemzetközi hitelminősítők eltérően ítélik meg a magyar gazdaságpolitikát – vélekedtek londoni elemzők azzal kapcsolatban, hogy a Fitch Ratings csütörtökön megerősítette a magyar államadós-osztályzatokat, és a besorolások kilátását negatívról stabilra javította.

Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-t.

Az MSZP szerint ma Magyarországon “maffiakormányzás van és rablógazdálkodás zajlik”, a kormány a gazdaság utolsó tartalékait is “le akarja rabolni” – közölte Józsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A világvégére készülnek a guatemalai Tikal maja romvárosban, amelyet annak idején háttérként használtak a Yavin 4-en lévő lázadók bázisához a Csillagok háborúja című klasszikusban.

A várható tartós köd miatt péntekre tizenhárom megyére és a főváros területére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Fehér Házban kérte meg egy másik férfi kezét egy amerikai katona a hét végén; ez az első ismert eset, amelyben egy azonos nemű pár az amerikai elnöki rezidenciát és hivatalt választotta eljegyzése helyszínéül.

 Az államok túlzott gazdasági beavatkozásáról beszélt a Figyelőnek adott interjújában Péterffy Tamás, az online tőzsdei rendszer kiépítésén meggazdagodott amerikai üzletember. Péterffy Tamás, aki 1965-ben disszidál Magyarországról, most először nyilatkozott magyar újságnak. Az interjú csütörtökön jelenik meg a Figyelőben.