Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

(Budaörs, 2020. október 30. – Budaörsi Infó) 2020. október 29-én a budaörsi PostART-on sajtótájékoztatót tartottak egy 170 milliós pályázati lehetőséggel kapcsolatban, amit a roma kultúra és a pedagógus-képzésre írtak ki. A rendezvény házigazdája Lakatos György volt, a Budaörsi Tanoda vezetője. 

Robothalak segítségével vizsgálták a rajban úszó halak mozgását az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a Max Planck Állatviselkedéstani Intézet, a Konstanzi Egyetem és a Pekingi Egyetem tudósaival együttműködve. Kutatásuk eredményei bizonyították azt a korábbi feltevést, hogy a halak energiát spórolnak a rajban úszással.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a koronavírus-gyanú miatt levett PCR-tesztek laborkivizsgálásában vesz részt, mintavételt nem végez.

David Guetta DJ és producer lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV EMA 2020 online showjában november 8-án Budapesten.

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

A hétvégén is változékony lesz az égkép: napsütéses és borús időre is készülni kell. A hőmérsékletben egyelőre nem lesz jelentős változás, de november elsején néhol gyenge fagy is lehet hajnalban – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Október utolsó napjain és a november 1-jei ünnepnapon változik a helyközi és a Volánbusz üzemeltetésében lévő helyi járatok közlekedési rendje.

Péntektől elérhető az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató, 1 milliárd forint keretösszegű pályázat – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Világszerte már 44 481 667 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 174 007, a gyógyultaké pedig 30 052 209 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

Többfelé tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

(Budaörs, 2020. október 29. – Budaörsi Infó) Kerti hulladékot égetés helyett komposztáljuk vagy az ingyenesen biztosított zöld zsákokba helyezzük el, amelyet rendszeresen elszállítanak – hívja fel a figyelmet Budaörs Város Önkormányzata.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szerint a kutatók jogállásának megváltoztatását célzó törvényjavaslattal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ismét nekimegy a kutatóhálózatnak, és meg kívánja fosztani közalkalmazotti státuszuktól a kutatóintézetek dolgozóit anélkül, hogy erről velük egyeztetett volna.