Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

A fővárosi Hősök tere környékén kedden az augusztus 20-i tisztavatási ünnepség, valamint annak hétfő délelőtti főpróbája miatt is forgalomkorlátozásokra, terelésekre kell készülni – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap.

Az MSZP ősszel ismét benyújtja a parlamentnek a mezőgazdasági termékekre vonatkozó azonnali áfacsökkentési javaslatát – jelentette be Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyelőre nem lát olyan rendkívüli körülményt, amely a keddi szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné. A jogszabály szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga vagy piros riasztása esetén, illetve erős szélben le kell mondani a tűzijátékot, de erről csak az esemény előtt döntenek.

A hagyományok fontosságára és a közösség éltető erejére hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügy-miniszter abban a beszédében, amelyet hétfőn az államalapítás ünnepe alkalmából mondott Budapesten, az állami kitüntetések átadásakor.

Keddtől az év végéig, vagyis 133 napon át már a jövő évi erőforrásokat éli fel az emberiség – közölte  a WWF Magyarország.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő hajnalban visszavonta a korábban hét megyére és a fővárosra a hőség miatt kiadott elsőfokú figyelmeztetését. Keddre egyelőre elsőfokú figyelmeztetéseket jeleznek előre a várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt.

A várható hőség miatt hét megyére és a fővárosra citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Kigyulladt egy balesetnél helyszínelő rendőrautó az M5-ös autópályán; a baleset miatt teljes az útzár a Szeged felé vezető oldalon a kisteleki lehajtó közelében – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n vasárnap este.

Lángra kapott az aljnövényzet Győr közelében Gyirmót és Koroncó között vasárnap koraeste. A tűz öt hektárra terjed ki, a közelben nincsenek veszélyeztetett létesítmények – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense. Schreindler Ágnes elmondta: a győri hivatásos tűzoltók két gépjármű-fecskendővel és egy vízszállítóval vonultak a helyszínre. Az oltást a győrszemerei és a téti önkéntes tűzoltók […]

 Az Álmos vezér névre keresztelt Boeing 737-500-as gépet repülős szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A repülőgépet a Sólyom légitársaság állományában lévő két egykori Malév-pilóta hozta Budapestre.

Hétfőn még kánikula várható, de estétől már záporokra, zivatarokra és viharos szélre is készülni kell. A hét folyamán többfelé erős lesz a légmozgás, és csapadék is várható, de sokfelé még így is 30 körül alakulnak a nappali maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.