Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által vizsgált tizenhárom citromlé élelmiszerminőségi- és biztonsági szempontból megfelelt, de 8 esetben kisebb súlyú jelölési hibák miatt hatósági eljárás indult.

Az influenzajárvány kezdete után is lehet védőoltást kérni saját rizikóra, de csak akkor érdemes, ha két hétig megoldható a közösség kerülése – közölte a Semmelweis Egyetem Családorvos Tanszékének docense az egyik televízió csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel programcsomagot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), amely 16 millió  forintból valósul meg, többek között az Agrárminisztérium (AM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával – jelentették be a program szervezői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.

Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévihez képest a Kaspersky Lab orosz kiberbizonsági vállalat negyedéves kimutatása, a Kaspersky Security Bulletin szerint.

(Budaörs, 2019. január 17. – Budaörsi Infó) Az utóbbi időben sok budaörsi lakos szembesült azzal a kellemetlenséggel, hogy a szállítás napján kihelyezett kommunális és/vagy szelektív kuka tartalma a nap végére sem került ürítésre. A szeles idő széthordta a szemetet, ráadásul egymásnak ellentmondó hírek is jelentek meg arról, hogy miként fogja az érdi szolgáltató cég megoldani a […]

(Budaörs, 2019. január 17. – Budaörsi Infó) 2019. január 16-án Budakeszin Csenger-Zalán Zsolt, választókörzetünk országgyűlési képviselőjének fogadóóráján az MSZP, a Párbeszéd, a Kétfarkú kutyapár, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum képviselői együtt jelentek meg, hogy átadják az ellenzéki követelések öt pontját, és arra kérjék a képviselőt, hogy a parlamentben képviselje az ellenzéki választók […]

(Budaörs, 2019. január 17 – Budaörsi Infó) A fiatal tehetségeket felvonultató cikksorozatunk tovább folytatódik. Január hónapban Schwáb Robin fotóit tekinthetik meg a Városi Ifjúsági Klubban! Megéri megnézni! 

Gyakorlati tanácsokat adnak szülőknek és gyerekeknek.

A YouTube közösségi videómegosztó letiltja platformjáról a veszélyes, a nézőket érzelmileg sokkoló viccesnek szánt tartalmakat és kihívásokat. A lépést az váltotta ki, hogy ezek több alkalommal végződtek sérüléssel vagy halállal – írta a BBC News.

Majdnem harmadát elpusztította egy hőhullám két nap alatt a pápaszemes repülőkutyák ausztráliai populációjának – számolt be a BBC hírportálja egy új kutatásra hivatkozva.

(Budaörs, 2019. január 16. – Budaörsi Infó) Az egyes selejtezőjében utolsó magyarként állva maradt Pergel Szandrának sem sikerült a főtáblára jutnia a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.

(Budaörs, 2019. január 16. – Budaörsi Infó) Több budaörsi lakos is jelezte szerkesztőségünknek telefonon és Facebook-oldalunkon keresztül, hogy múlt héten egyes utcákból nem szállították el sárga tetejű kukákból (papír, hulladék, fém gyűjtésére alkalmas) a szelektíven gyűjtött hulladékot, de a kommunális hulladékot sem.