Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Megkezdődött a táplálkozás és hidratáció nemzetközi hete, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a megfelelő táplálkozás és folyadékfogyasztás fontosságára – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége tudományos bizottságának elnöke az egyik televízió csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában.

Új funkcióval bővült az Elmű-Émász EnergiApp elnevezésű mobil applikációja keddtől, az új megoldás bevezetésével lehetővé vált, hogy a fogyasztók a villanyóra adatait a mobiltelefonnal készített fotón küldjék be, így nem kell a leolvasóra várni. 

Egy 22 millió évvel ezelőtt élt ősi majomfaj megkövesedett fogmaradványait tárták fel a kutatók egy északnyugat-kenyai lelőhelyen – derült ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált új tanulmányból, amely szerint az eddig ismeretlen faj az óvilági majmok evolúciójának egy hiányzó láncszemét képviseli.

(Budaörs, 2019. március 13. – Budaörsi Infó) Az elmúlt hetekben láthattuk, hogy a Budaörsi Nepomuki Szent János Templomon állványokkal vették körül, és felújítják. A munkálatok ellenére a Templom zavartalanul látogatható. 

(Budaörs, 2019. március 13. – Budaörsi Infó) 2019. április 7-én Budaörsi Kopárok teljesítménytúra lesz városunkban. 

(Budaörs, 2019. március 12. – Budaörsi Infó) 2019. március 9-én rendezték meg a Budaörsi Pingpong Napját a Városi Sportcsarnokban. 

A digitális világ és az agy kapcsolata lesz a fő témája az Agykutatás napjai elnevezésű programsorozatnak, amelyet kedden és szerdán rendeznek meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának (TTK) lágymányosi campusán.

Újra megtanult beszélni, de úgy tűnik, végleg elvesztette liverpooli akcentusát egy szélütésen átesett brit nő – olvasható a Liverpool Echo című lapban. 

Több filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat részvételével vetítésekkel és más programokkal ünneplik idén is április 30-án a Magyar film napját. 

Egy eddig ismeretlen, wallaby kenguru méretű, növényevő dinoszauruszt azonosítottak a kutatók öt megkövesedett felső állkapocs alapján a délkelet-ausztráliai Victoria államban.

(Budaörsi Infó/NAV) Naponta több bejelentés is érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez (NBSZ NKI), miszerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat. A csalók repertoárja egyre szélesebb, már nemcsak e-mailben, hanem SMS-ben, sőt, élő telefonhívással is próbálkoznak.

(Budaörs, 2019. március 12. – Budaörsi Infó) A márciusi Budaörsi Infó nyomtatott számában minden fontos információt megtalálnak, ami Budaörssel kapcsolatos! Megéri megnézni! 10.000 példányban minden hónapban!