Jelenlét díjat nyert a budaörsi Romano Glaszo együttes
- Budaörsi INFÓ
- 2025 február 04.
(Budaörs, 2025. február 4. – Budaörsi Infó) A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét díjjal ismerte el a budaörsi Romano Glaszo együttes munkáját.
2025. február 3-án adták át az ország legszegényebb településein élő emberek felzárkóztatásáért dolgozó segítők elismerésére alapított Jelenlét díjat az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A több mint kétszáz településen zajló munka módszertanát alkotó Jelenlét program 2016 óta a magyar örökség része.
A díjátadásra a Máltai Szimfónia évnyitó nagykoncertjén került sor.
A zenei esélyteremtő programban mintegy ezer gyermek tanul, közülük a legügyesebbek léptek fel az Uránia színpadán.
Az ünnepségen Vecsei Miklós felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a múlt évben elhunyt Kozma Imre atya emlékét idézve elmondta, hogy a karitatív szervezet alapító elnökének tanításaiból formálódott a Jelenlét program, amely a magyar kormány által 2019-ben indított Felzárkózó települések programot megalapozta.
„Bár az elmúlt évtizedekben a hivatalos szociálpolitikai nyelvezet a szeretet szót száműzte a szakmai szótárból, mi pontosan tudjuk, hogy a bajba jutott embernek mindenekelőtt arra van szüksége, hogy szeressék, hogy elfogadják, hogy valaki jelen legyen az életében” – hangsúlyozta Vecsei Miklós.
Az Európai Unió támogatásával folytatódó Felzárkózó települések program eredményeit méltatva Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy ez a program valódi esélyt teremt a legszegényebb településen élő gyerekek számára.
A felzárkózásért végzett munka sokszor kreatív megoldásokat kíván; példaként említette erre a telemedicina program indulását, amelynek során a felzárkózó településen tartózkodó betegeket a nagyvárosi kórházakban rendelő orvosok látják el digitális kapcsolat segítségével. Ezt a megoldást az Európai Uniós fejlesztések versenyében 2024-ben a kategória legjobbjának ítélték, és Regiostars díjjal tüntették ki.
A felzárkózó településekért végzett segítő munka elismerésért alapított Jelenlét díjat 2025-ben a következők kapták:
👉 Soltész Mihály, a rohodi Jelenlét Pont szakmunkatársa és a Mozgó Játszótér csapattagja, a rohodi futballcsapat edzője
👉 Horváthné Tenyei-Tóth Erzsébet Ágnes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Modellprogramok pénztárosa
👉 Stankovics Erika, a Felzárkózó települések program Zala vármegyei koordinátora
👉 Velkey-Kozár Beáta és Velkey Róbert, az arlói Jelenlét Pont vezetői
👉 Hámori Máté karmester és a Danubia Zenekar
👉 Romano Glaszo zenekar
Az ország különböző részeiről érkező tehetséges fiatal zenészek, énekesek és táncosok a teltházas díszteremben három különböző formációban – Máltai Szimfónia Országos Nagyzenekar, Máltai Szimfodrom és Máltai Szimfónia All Stars Gipsy Band – szólaltattak meg hazai és nemzetközi műveket, feldolgozásokat.
A három zenei blokkból álló koncerten az autentikus cigány népdaloktól a jazz számokon keresztül a komolyzenei művekig egyaránt megmutathatták tudásukat a szimfóniás növendékek, akikkel vendégfellépőként színpadra állt Oláh Gergő énekes is.
Gratulálunk!
(Budaörsi Infó/Magyar Máltai Szeretetszolgálat)
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment