Kit válasszunk? – 9. vk. képviselőjelöltek Budaörsön 2024
- Budaörsi INFÓ
- 2024 június 06.
(Budaörs, 2024. június 6. – Budaörsi Infó) 2024. májusában ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén-fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2024. május 9-én tudnak választani az önkormányzati választáson.
Választási Különszámunkban minden budaörsi képviselő-, illetve polgármesterjelölt lehetőséget kapott arra, hogy egyenlő feltételekkel bemutatkozzon. Egy rövid interjú keretén belül elmondhatták elképzeléseiket és terveiket a jövőre vonatkozólag. Minden jelölt élt ezzel a lehetőséggel (a fotózás lehetőségével a Mi Hazánk jelöltjei nem éltek).
Ezért a szolgáltatásért a választáson indulóknak nem kellett fizetniük! Az országosan egyedülálló kiadvány megjelenését Budaörs Önkormányzata is támogatta. Aki szeretett volna, az még hirdethetett pluszban a kiadványban.
Választási Különszámunkban négy polgármesterjelölt és 51 képviselőjelölt bemutatkozását olvashatják.
Budaörs 9. választókerületének képviselőjelöltjei:
Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)
Mózes Gábor (Fidesz-KDNP)
Tarnavölgyiné Premecz Enikő (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)
Bencsáth Gergely (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)
Dörflinger Gábor (Mi Hazánk)
Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)
Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!
2019 óta képviselem a legszebb választókerület, a Törökugrató és környéke lakóit. Az Illyésben tanultam, majd nemzetközi igazgatás, végül közpolitika (MPA) szakokat végeztem, azaz szakterületem a közügyekkel való foglalkozás. Konkrét fókuszterületeim az oktatásügy és a fenntartható fejlődés, amelyek vallom, hogy Magyarország és a Föld legfontosabb ügyei. Azért indulok ismét a választáson, mert rendkívül büszke vagyok a Budaörs Fejlődéséért Egyesület csapatának munkájára, és mert bőven vannak még terveim, hogy mivel tehetjük még jobbá ezt a már amúgy is csodálatos várost.
Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!
Három fő célom van: első, hogy Magyarországon Budaörs legyen az iránytű, ami a fenntarthatóság felé kijelöli az irányt. Ápoljuk a környezetünket, legyen a városunk még zöldebb, lépjünk tovább a körforgásos gazdaság felé és készítsük fel a várost a klímaváltozás már most is érezhető hatásainak minél hatékonyabb enyhítésére. Másodikként, hogy továbbra is itt lehessen az országban a legjobb óvodába és iskolába járni. És végül: folytassuk azt a kultúraváltást, amivel egyre hatékonyabban, egyre sokrétűbben és egyre gyakrabban vonjuk be a döntéshozatalba a helyieket.
Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!
Annyi mindent kaptam a várostól, hogy kötelességemnek érzem, hogy mindig visszaadjak. Folyamatosan képzem magam, hogy a legújabb módszereket és a nemzetközi jógyakorlatokat hozzam el a részvételiség, a fenntarthatóság, az oktatáspolitika vagy akár a közlekedés területén. Szavazzanak rám, mert nem csak szeretem ezt a várost, de szeretek is dolgozni érte!
Mózes Gábor (Fidesz-KDNP)
Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!
Mózes Gábor vagyok, házas, két csodálatos kislány apukája. Szegeden születtem és diplomámat is ott szereztem vállalkozó menedzser mérnökként. Jelenleg kertészeti vállalkozásom van, mert hiszek benne, hogy minden kertben ott rejlik a csoda, csak a megfelelő ember kell hozzá. Egész életemben fontosnak tartottam az értékteremtést. Hiszem, hogy nemcsak a kertészeti ügyfeleim számára tudok megfelelő, sőt kimagasló értéket előállítani, hanem biztos vagyok benne, hogy a köz érdekében is kiemelkedő és hatékony lennék a társadalmi ügyek kapcsán megválasztásom esetében. Budaörs életem meghatározó szereplője és véleményem szerint a lehetőségek városa.
Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!
Célom, hogy a környezetünk minél élhetőbb legyen hosszú távon, hisz Budaörsön számos lehetőség van, ami még nincs kifejlesztve, viszont szükség van rá, hogy már most megalapozzuk gyermekeink, unokáink jövőjét és örömmel élhessenek városunkban.
Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!
Elengedhetetlennek tartom az utak, járdák javítását; a hiányos víz- és csatornahálózat fejlesztését, a közterek szépítését. Kiemelkedően fontosnak tartom megismeri a 9. választókörzet lakosainak igényeit és minden tőlem telhetőt megteszek a teljesítésükhöz, mert elkötelezett vagyok a hatékony érdekképviselet iránt.
Tarnavölgyiné Premecz Enikő (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)
Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!
53 éves vagyok, marketing menedzseri végzettséggel rendelkezem és keresztény nemzeti értékrendet vallom. 1999-ben költöztem a Törökugratóra, 2011-től jelenleg is az Önkormányzat Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottságának tagja vagyok, mely időszakba beékelődött 2018 és 2019 között egy év, mikor független képviselőként dolgoztam Budaörsért.
Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!
Az elmúlt 14 évben eredményeket tudtam elérni a lakókkal összefogva és a Hivatal támogatásával természetvédelmi és környezetvédelmi területen, a Törökugrató egy részére helyi védetté nyilvánítási eljárás lefolytatásával, Napsugár és a Kövirózsa tanösvény megvalósulásával, városunk más védett területeinek óvásával. Az 1-es út menti lőtér 2012 óta tartó ügyében – szintén a lakókkal összefogva – együtt gyűjtöttünk 130 aláírást a lőtér természetvédelmi területről való elköltöztetéséhez és hosszú történések után 2023 májusában szűnt meg a lőtér működése. A tervezett Bauhaus ellen is közösen a lakókkal tudtunk eredményt elérni, itt a hivatali tervekkel szembe menve, megvédve a kivágástól egy véderdőt, és a lakók érdekeit képviselve. 6 éve vagyok a Tiszta, virágos Budaörsért városi pályázat bíráló bizottságának a tagja. Hosszan tudnám sorolni 14 év munkáját és eredményét.
Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!
Bár városunk ez idő alatt sokat fejlődött, a körülmények és változások mindig biztosítanak újabb elintézendő feladatokat, melyek megoldásához a területen élők véleménye, jelzése, szándéka és tenni akarása is elengedhetetlen. Ebben a közös munkában számíthatnak a személyemre.
Bencsáth Gergely (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)
Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!
Bencsáth Gergely okleveles könyvvizsgáló, méhész, regisztrált villanyszerelő vállalkozó vagyok. Egyesületünkben többen is úgy gondoltuk, hogy a jelenlegi városvezetés és egyéni képviselők már jó ideje elszakadtak az itt élőktől, csak egy kis réteg igényeire koncentrálnak, közben meg a város sok részével úgy bánnak, mintha az ott lakók másodrendű polgárai volnának településünknek. Így van ez a 9. körzetben is, ahol a jelenlegi képviselő csak alákérdezni tud a polgármesternek és megszavazni mindent, amit ő kér, de az égetően megoldandó problémáinkra – mint például a Szüret utcai lámpás kereszteződés megvalósítása – ígéretével ellentétben 5 év alatt se sikerült semmilyen előrelépést elérnie. …
Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!
Legfőbb célom, célunk, hogy valós alternatívát tudjunk felkínálni minden itt élő számára. Azt is szeretnénk végre elérni, hogy a vállalkozók érdekei újra figyelembe vegyék, konstruktív és segítő hozzáállást kapjanak az adó ügyosztálytól a mostani büntetéscentrikus gyakorlattól eltérően. Nem kívánok felelőtlen ígéreteket tenni a választók felé, csak azt, hogy amit a jelenlegi képviselő nem volt képes 5 év alatt elintézni (bár megígérte írásban is), azt a következő ciklusban nála ügyesebben és gyorsabban, széleskörű ismereteim felhasználásával, kitartó és konstruktív hozzáállással lépésről-lépésre meg kívánom valósítani.
Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!
Azért szavazzanak rám, mert én kérlelhetetlenül és levakarhatatlanul addig és addig fogok a városvezetés (és amennyiben szükséges az állami intézmények) nyakára járni, amíg megoldást nem találok a körzet problémáira.
Dörflinger Gábor (Mi Hazánk)
Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!
Régi budaörsi lakos vagyok sváb felmenőkkel, a MIÉP színrelépése óta foglalkozom a politikai élettel, a régi Jobbik munkáját is aktívan segítettem, a kampányokban is részt vettem. A Mi Hazánk Mozgalomban folytattam ezt a tevékenységet, mint helyi vezető. Szeretnék Budaörs alakulásában a jövőben még aktívabban részt venni.
Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!
Célom a 9. Választókörzet (18-19. szavazókör) útjainak és közműellátottságának javítása, a Törökugrató környéke nyugalmának és tisztaságának megőrzése, valamint kirándulóútjai ismeretterjesztő tárgyainak, faszobrainak felújítása.
Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!
Azért szavazzanak rám, mert lelkiismeretesen és következetesen fogom az itt lakók érdekeit szolgálni, újabb igényeiket is felmérni és azok megvalósításán dolgozni.
Felelősségteljes, megfontolt választást kívánunk mindenkinek június 9-én.
(Budarösi Infó)
facebook:
0 Komment