Kit válasszunk? – 10. vk. képviselőjelöltek Budaörsön 2024

(Budaörs, 2024. június 6. – Budaörsi Infó) 2024. májusában ismét megjelent a Budaörsi Infó Választási Különszáma, úgy ahogyan ez történt öt évvel ezelőtt is. Ennek a rendhagyó kezdeményezésnek az a célja, hogy a budaörsi választópolgárok számára feketén-fehéren megmutassa, hogy kik azok a jelöltek, akik közül 2024. május 9-én tudnak választani az önkormányzati választáson.

 

 

Választási Különszámunkban minden budaörsi képviselő-, illetve polgármesterjelölt lehetőséget kapott arra, hogy egyenlő feltételekkel bemutatkozzon. Egy rövid interjú keretén belül elmondhatták elképzeléseiket és terveiket a jövőre vonatkozólag. Minden jelölt élt ezzel a lehetőséggel (a fotózás lehetőségével a Mi Hazánk jelöltjei nem éltek).

Ezért a szolgáltatásért a választáson indulóknak nem kellett fizetniük! Az országosan egyedülálló kiadvány megjelenését Budaörs Önkormányzata is támogatta. Aki szeretett volna, az még hirdethetett pluszban a kiadványban.

Választási Különszámunkban négy polgármesterjelölt és 51 képviselőjelölt bemutatkozását olvashatják.

 

 

valaszasikulonszam2024 (2)

 

Budaörs 10. választókerületének képviselőjelöltjei:

 

Kisfalviné Lauber Andrea (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

Keller-Deák Kristóf (Fidesz-KDNP)

Halmai Norbert (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)

Lévay Ildikó (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)

Csikós András (Mi Hazánk)

Török István (Független)

 

 

10vk

 

 

Kisfalviné Lauber Andrea (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

 

kisfalvine_webre

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Születésem óta Budaörsön élek, büszkén látom, hogy milyen óriási fejlődésen ment át a város az elmúlt bő három évtizedben. Wittinghoff Tamás polgármester csapatának tagjaként szeretnék aktívan hozzájárulni ahhoz, hogy a város tovább tudjon haladni ezen az úton. Pedagógus vagyok, mások problémáira érzékeny emberként szeretnék tenni a környezetemben élőkért, ami óriási kihívás számomra.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Alapvető fontosságúnak tartom a környezet védelmét, a zöld gondolkodást, amelybe a megújuló energiák alkalmazása, az újrahasznosítás és Kamaraerdő zöld értékeinek fejlesztése is beletartozik. Fontos célom, hogy közterületeink, parkjaink, játszótereink tiszták és rendezettek legyenek. Szeretnék sok kicsi zöld teret, miniparkokat kialakítani Kamaraerdőn, célom a záportározó és a patakpart fejlesztése, a híd és a játszótér megújítása, utóbbi bővítése új játszórésszel és nyilvános, pelenkázós illemhellyel. Céljaim között szerepel lámpás gyalogátkelőhely létrehozása a Kamaraerdei úton és a helyi kisbusz menetrendjének a lakossági igényekhez igazítása.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Fontosnak tartom, hogy nők is legyenek a közéletben, mert mi kicsit másképpen közelítünk a problémákhoz. Rengeteg családot ismerek Kamaraerdőn, így tájékozott vagyok. Úgy érzem, a helyi ismereteim és élettapasztalatom alapján alkalmas vagyok arra, hogy velük folyamatosan konzultálva jól képviseljem a Kamaraerdőn élőket. Új képviselőként energikusan és nagy lelkesedéssel fogok dolgozni szülőhelyem érdekeiért, ezért bízom benne, hogy megtisztelnek a bizalmukkal.

 

 

Keller-Deák Kristóf (Fidesz-KDNP)

 

kellerdeakkristof_web

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Születésemtől fogva, 1995 óta élek Budaörsön családommal. Itt jártam általános iskolába, és éveken át ministránsként részt vettem a budaörsi katolikus egyházközség életében is. Történelem alapszakon, majd nemzetközi tanulmányok mesterszakot végeztem. Tanulmányaimat történelemtudományi doktori iskolában folytatom tovább.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

A Fidelitas budaörsi csoportjának elnökeként kiemelt feladatnak tartom a helyi fiatalok számára a közösségteremtést. A mai világban a fiataloknak nagy szükségük van arra, hogy megerősítsék az egymáshoz fűződő kapcsolataikat, ezáltal identitásukat, hagyományaikat is megőrizzék. Ezért fontos, hogy csoportunk lehetőséget kínáljon a helyi fiatalok számára, hogy közösséghez tartozzanak. Az elmúlt években számos tapasztalatot szereztem a közéleti munkában és a helyi közösségekkel való együttműködésben. A társadalmi folyamatok ismerete és elemzése mellett fontosnak tartom, hogy lakóhelyem fejlődése érdekében dolgozhassak, és az eddig szerzett tapasztalataimnak köszönhetően, valamint az Önök kívánságainak ismeretében alakítója legyek szűkebb környezetemnek. Ezáltal folyamatosan és egyre széleskörűbben megismerhessem lakóhelyünk problémáit, fejlesztési lehetőségeit.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Célom a városrész lakosainak hiteles és fiatalos friss lendülettel teli képviselete az Önkormányzatban.

 

 

Halmai Norbert (Budaörsi Lakótelepért Egyesület)

 

Halmai_valasztas2024

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

48 éves vagyok és évtizedek óta Budaörsön élek. Mindig is a kereskedelemben dolgoztam, ennek köszönhetően sokat fejlődött a kommunikációs és empatikus készségem, amit most képviselőjelöltként szeretnék a köz javára hasznosítani.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Magamat társasági embernek tartom, barátaimmal és családommal sokat kirándulunk és túrázunk itt helyben Budaörsön és a közvetlen környékén. Innen is jött a természet szeretete és kiemelt védelme, amit most Kamaraerdő érdekében, a lakókkal egyeztetve és összefogást elérve kívánok megtartani és újabb jobbító szándékú tervekkel bővíteni.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

A Karamerdei Park fejlesztése a családok érdekében számomra kiemelten fontos cél, de a zöldterület megtartása és esetleges bővítése mellett.

 

 

Lévay Ildikó (Budaörsi Vállalkozókért Egyesület)

 

levayildiko_valasztas2024

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Lévay Ildikó vagyok, nyugdíjas általános iskolai pedagógus, valamint minőségirányítási auditor. Budaörsön ingatlan tulajdonnal rendelkezem, ezért figyelemmel kísértem a település sorsát. Szeretném segíteni a választási körzet előrehaladása, jólétét.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Együttműködésre törekszem a többi képviselővel, mert csak ebben látom a fejlődés zálogát. Ami csak szervezést és rábeszélést igényel: az autóbusz járatok sűrítése és időközük javítása. Ami jelentősebb fejlesztést igényel: az utak jó karban tartása.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Kérem szavazzanak az erkölcsös, a becsületes, a tisztességes képviselőjelöltekre és ne azokra, akik nem tartják meg ígéreteiket!

 

 

Csikós András (Mi Hazánk)

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Nevem Csikós András, Szolnokon születtem 1963-ban. Vendéglátóipari és mezőgazdasági képesítésekkel rendelkezem. 2008 óta élek Kamaraerdőn a családommal. Jelenleg őstermelőként szántóföldi növénytermesztéssel és állattartással foglalkozom.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Célom a jót megtartan, a rosszat kijavítani, a hiányt pótolni, a lakosságot bevonni a döntéshozatalba. Adjon esélyt az újnak!

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Kérem, szavazzon rám!

 

 

Török István (Független)

 

torok_istvan_valasztas2024

 

Kérjük, mutatkozzon be röviden, és mondja el az olvasóknak, mi motiválta, hogy induljon a választáson!

Török István vagyok, jelenleg is Budaörs – Kamaraerdő képviselője. Függetlenként, a Kamaraerdőért Érdekvédelmi Egyesület színeiben indultam a legutóbbi (időközi) önkormányzati választáson. Azt a választást megnyertem. Szeretném folytatni a megkezdett munkát, továbbra is függetlenként, egyesületem támogatásával, a kamaraerdeiek érdekében. Továbbra sem szeretnék részt venni semmilyen nagy politikai csatározásban, számomra csak Kamaraerdő a fontos, a térség profi képviselete a Testületben – ez a feladatom.

 

Kérjük, ismertesse röviden a céljait és emelje ki a legfontosabb prioritásait!

Legfontosabb prioritásaim: az idei évben 540 millió Ft fejlesztés jut Kamaraerdőre. Ez a tendencia folytatódjék az elkövetkező években is. Erre egyedül személyem a garancia – mert én kizárólag Kamaraerdő érdekeiért harcolok. 2010 és 2014 között én hoztam létre Kamaraerdő zöld büszkeségét a Parkot. Az idei évben 8 kezdeményezésem került be a Költségvetésbe a Kamaraerdeiek érdekében.

 

Kérjük, mondja el, miért szavazzanak önre a választópolgárok!

Kérem, azért is szavazzanak rám, hogy a Testületben ne a nagy politikai csatározásokról szóljon az élet… Én csak Kamaraerdővel akarok foglalkozni. Semmilyen helyi párt, vagy „civil” szervezeti listán nem szerepelek, – nem töredék-szavazatokat akarok szerezni, – hogy a lista 1. helyén lévő(k) bekerüljenek a Testületbe. Nyertesként a Kamaraerdeiekért szeretnék tovább dolgozni. Ehhez mindannyiuk szavazatára szükségem van. További információkért, hírekért kérem, látogassa meg honlapomat.

 

 

Felelősségteljes, megfontolt választást kívánunk mindenkinek június 9-én.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.