Elvette az autót és balesetet okozott vele

A budaörsi rendőrök egy 20 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Csaba 20 éves biatorbágyi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. október 4-én 21 óra 30 perc körüli időben egy biatorbágyi söröző előtt – az utcán járó motorral és nyitott ajtókkal – parkoló gépkocsi vezetőülésébe beült és az autó tulajdonosának tudta, beleegyezése és engedélye nélkül elhajtott a járművel. A 20 éves férfi rövid idő elteltével Biatorbágy területén anyagi káros balesetet okozott.

 

T. Csabát a budaörsi rendőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A 20 éves férfi ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetése miatt is eljárás indul.

T. Csaba ellen a büntetőeljárást – szabadlábon hagyása mellett – Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi és Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja le.

 

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.