Nyilvános kozmológiai előadást tartanak az MTA Székházában

Az Univerzum fejlődéstörténete: rejtélyek, talányok és megoldások címmel nyilvános kozmológiai előadást tartanak szeptember 2-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.

A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének hétfői közleménye szerint a szeptember 2-án 17 óra 30 perckor kezdődő, magyar nyelvű előadás kifejezetten a tudomány iránt érdeklődő nagyközönségnek szól, középiskolás és egyetemista diákoktól kezdve a laikus érdeklődőkig várják a látogatókat a szervezők.

Az előadó Szapudi István, a Hawaii Egyetem professzora, aki nyaranta vendégkutatóként működik együtt a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontban Kovács András Lendület-csoportjával. Szapudi István kutatásai világszerte ismertek: az Univerzum nagyléptékű szerkezetének, különösképpen a sötét energiának a vizsgálataiban ért el kiemelkedő eredményeket – emlékeztetnek a közleményben.

Mint írják, az előadás a szeptember 1. és 5. között zajló nemzetközi DarkMap – Mapping the Dark Universe című konferencia része (https://indico.global/event/14239/), amelyet a Mecenatúra program támogat. A rendezvényen számos neves külföldi kozmológus és asztrofizikus is részt vesz, hogy előadások és panelbeszélgetések során vitassák meg a kozmológia legizgalmasabb kérdéseit. A szeptember 2-i nyilvános előadás célja, hogy ebből az élénk szakmai diskurzusból a szélesebb közönség is közvetlen ízelítőt kapjon, olyan izgalmas kérdések mentén, mint az inhomogén Univerzum modellje, vagy akár egy forgó Univerzum lehetősége – áll a közleményben.

Kiemelik: a konferencia erősíti Magyarország láthatóságát a nemzetközi kozmológiai kutatásban, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai fiatal tehetségek – diákok, doktoranduszok – közelebb kerüljenek a tudomány élvonalához. “Ez az alkalom tehát egyszerre tudományos mérföldkő és inspiráló találkozás a jövő kutatói számára, valamint betekintés az érdeklődő laikusok számára a kozmológia rejtelmeibe” – írják.

A részletes program és jelentkezés ahttps://mta.hu/esemenynaptar_mta200/2025-09-02-az-univerzum-fejlodestortenete-rejtelyek-talanyok-es-megoldasok-5832 linken érhető el.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.