Mi lesz, ha kivágják az összes fát? – Az óvodások és környezetük
- Budaörsi INFÓ
- 2019 március 07.
(Budaörs, 2019. március 7. – Budaörsi Infó) A környezetvédelem oktatását mai rohanó világunkban nem lehet elég korán elkezdeni. Budaörsi óvodások rendhagyó módon ismerkednek meg környezetükkel egy környezettudatos foglalkoztatóházban.
A Kincskereső Óvoda ovisai 2019. március 6-án az állatvilágról és az erdőről tanulhattak a nem megszokott körülmények között.
Grafné Huszák Ágnes, a foglalkozás vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a gyerekeknél minden esetben játékos módon kell megközelíteni még a nagyon komoly témákat is.
“Ezen a foglalkozáson a gyerekek az erdő néhány állatával, azok lábnyomaival és különböző általuk hagyott nyomokkal ismerkedhettek meg. Megmutattam nekik, hogy hogyan tudják ezek alapján felismerni az erdőben az állatok jelenlétét, és hogy a fák indokolatlan kivágása az ő élőhelyük elvesztését is jelenti.”
A foglalkozáson az őzről, szarvasról, sünről, rókáról, a vaddisznóról és a harkályról tudhattak meg érdekességet a gyerekek.
Grafné Huszák Ágnes egy varázsszemüveg segítségével elkalauzolta a gyerekeket az erdőbe, ahol nyomot olvastak és felismerték azok tulajdonosait.
A játékos foglalkozás alkalmával a fiúk fává varázsolva lengedeztek, a kislányok pedig erdei állatokká változtak. A foglalkozás vezetője egyesével leültette a fákat, és a kisállatoknak így nem maradt menedékük.
A játék rávilágított számukra arra, hogy oda kell figyelniük a környezetükre.
Az őz mintegy 1000 növényfajt fogyaszt. Rendesen a nap 24 órája során 5-7 alkalommal táplálkozik, a köztes időben rendszerint elfekszik és kérődzik. Legaktívabbak az esti és hajnali szürkület idején.
A szarvasok a kérődzők közé tartoznak. Ezek az állatok jórészt megrágatlanul nyelik le táplálékukat, amely a bendőbe kerül. Később visszaöklendezik és megrágják a táplálékot, azaz kérődzenek.
A legtöbb harkály faj többnyire a fatörzseken mászik; ügyetlenül járnak a földön, és csak rövid szakaszokon repülnek.
Különleges képességük, hogy nagy erővel, gyorsan és hosszasan képesek a fán kopácsolni csőrükkel, és üreget vájni, akár táplálékért, akár fészkelőodú készítésének céljából, akár a terület megjelöléséért, akár párkeresés céljából.
A sündisznó rovarevő emlős, szemei és fülei meglehetősen nagyok; lábai rövidek, esetlenek, ötujjasok, erős karmosak; farka rövid; bundája hátán tüskés.
Az óvodás életkorban elsősorban a környezet iránti érzékenyítés az elsődleges cél, néhány érdekességgel gazdagítva ismereteiket a különböző állatokról, növényekről.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment