Bibó-konferencia – Kende: Bibó a magyar lelkiismeret ébresztője

Bibó István a magyar lelkiismeret ébresztője volt, a józan észre és a felelősségérzetre apellálva próbálta meg levonni a magyar és kelet-közép-európai országok történelmi tanulságait – mondta Kende Péter akadémikus, történész a nagy magyar gondolkodó születésének 100. évfordulója alkalmából Budapesten tartott konferencián csütörtökön.

Nem az a baj, hogy elfelejtik, hanem az, hogy megkerülik Bibó Istvánt, aki Széchenyi Istvánhoz hasonlóan nagy hatású közéleti, politikai gondolkodója lehetett volna az országnak – tette hozzá Kende Péter. Szerinte tragikus, hogy Bibó mégsem fejthetett ki akkora hatást, holott erre 1956-os szerepe is predesztinálta, ugyanis a “kommunisták víz alá nyomták”.

Bibó István világfelfogása nagyon összetett volt, a nemzeti liberális hagyományt ötvözte egy nem marxista szocializmussal, miközben keresztény gondolkodó is volt, alapvetően morális megközelítésében központi szerepe volt Jézusnak mint az erőszakmentesség és a szeretet szimbólumának – fejtette ki.

A Magyar Tudományos Akadémia épületében a Bibó István Szellemi Műhely által szervezett tudományos rendezvény előadói Bibó István életművéből kiemelték a politikai hazugságok elutasításának, leleplezésének gondolatát, amelynek alapján hevesen bírálta az 1867-es és a kádári kiegyezést, és az “elitellenes eliteket”, amelyek a társadalom konszolidálása helyett a “hideg polgárháború” fenntartásában érdekeltek. Bibó szerint az ilyen jelenségek távolítják el az embereket a politikától.

Balog Iván kutató felidézte Bibó több ismert gondolatát, így például a szabadság kis köreiről szólót, amely mögött a külpolitikai realitásokkal számoló kényszerű lemondás élménye húzódhat meg. A zsákutcás közép-európai történelem eszméjét, amely szerint a régió fejlődése már indulásakor sem volt megfeleltethető a nyugat-európainak, később pedig még inkább elkanyarodott attól, és a fennálló status quo, nemzetközi hatalmi rend miatt megváltoztathatatlan.

A kutató kiemelte azt a bibói gondolatot is, hogy az emberek között – a marxista filozófiában középponti szerepet játszó antagonizmusok elméletével szemben – nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, csak görcsök, és a hamis alternatívákon, rossz szélsőségeken túl kell lépni, hogy a valóságos problémákra koncentrálhassanak az emberek.

Kovács Gábor filozófus felidézte, hogy Bibó szerint a modernitás problémáit orvosolni lehet a demokrácia korrekciós mechanizmusaival, és kiemelkedően fontos a politikai szabadságot biztosító intézményrendszer.

Beszélt arról: Bibó sokszor hangsúlyozta, milyen óriási károkat okoz a hazugság a politikában azzal, hogy az emberek körében rezignált hozzáállást alakít ki, amely szerint “a politika úri huncutság, erkölcsileg alacsony nívójú emberek becstelen játéka”, amitől egy tisztességes ember távol tartja magát. Ezzel összefüggésben a konferencia hozzászólói felidézték egy populizmust karikírozó graffiti megfogalmazását, mely szerint “Elég volt a valóságból, ígéreteket akarunk!”.

Kovács Gábor szerint Bibó meggyőződése volt, hogy ha elvágják a politika erkölcsi gyökereit, akkor kisstílű machiavellizmussá válik.

A konferencián szakmai vita bontakozott ki Bibó és a népies eszmeáramlat viszonyáról, kezdve onnan, hogy Bibó 1930-as évekbeli indulásakor mennyire tekinthető a népnemzeti áramlat követőjének, hogy mennyiben és a pályája során meddig fogadta el Németh László etnicista, nemzeti alkatban gondolkodó nézeteit, és végül, hogy miként rugaszkodott el ettől az eszmerendszertől, mennyiben dekonstruálta nyelvezetét és tematikáját.

A rendezvényen Bibó István életének személyes momentumai is szóba kerültek. Így például fia, ifjabb Bibó István felidézte, hogy tudomása szerint Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét inspirálhatta az a beszélgetés, amelyet a költő az  ötvenes évek legelején Tihanyban folytatott Bibóval az elnyomás mélységeiről és az egy és oszthatatlan szabadságról. Amikor pedig nem sokkal később Illyés felolvasta a korszak alapélményét megrendítő erővel megörökítő költeményt Bibónak, a gondolkodó nagy dicsérettel fogadta, majd fanyarul hozzáfűzte: kissé hosszú mondat. Szakemberek a konferencián elmondták, hogy a költőtárs Szabó Lőrincnek is hasonló véleménye volt a versről, amelynek szövegén feltehetően itt-ott igazított is kicsit.

Bibó István 1911. augusztus 7-én született, 1933-ban államtudományi, egy évvel később jogtudományi diplomát szerzett, majd Bécsben és Genfben tanult. 1944-ben menleveleket állított ki katonaszökevényeknek és zsidóknak, ezért letartóztatták, a nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett. Bibó 1945-től a belügyminisztériumban dolgozott, 1946-ban akadémikus és a szegedi egyetem tanára lett. 1950-ben elbocsátották, ezután a budapesti egyetem könyvtárosa volt. 1956-ban részt vett a Nemzeti Parasztpárt (akkori nevén Petőfi Párt) újjászervezésében, november 3-án államminiszterként bekerült Nagy Imre kormányába. Bibót 1957 tavaszán letartóztatták, és egy év múlva életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1963-as amnesztiával szabadult, és 1971-es nyugdíjazásáig a KSH könyvtárosa volt. 1979. május 10-én halt meg Budapesten, temetése az ellenzék különböző áramlatainak első nyílt fellépése volt.

Maga Bibó István sírfeliratának a Horthy-rendszer és az állampárti szocializmus közti rövid demokratikus időszakra célozva ezt javasolta: Élt három évet, 1945-től 1948-ig. Egyik legismertebb gondolata szerint “demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni”.