Emberek és kutyák – Kinek adjam az egy százalékomat?

Mindennapi jelenet, amikor egy autópálya parkolójában kinyílik a kocsi ajtaja, és valaki kituszkolja rajta a megöregedett, beteges vagy éppen csak megunt négylábúját. Mi lesz velük, hogyan és hol végzik – vagy szerencséjükre szembejön egy olyan állatbarát, mint beszélgetőpartnerünk, Tenner Anna, a Lelenc Kutyamentő Egyesület elnöke?

– Mióta és milyen létszámmal működik a Lelenc Kutyamentő Egyesület?

– Egyesületünk 2004 év végén alakult meg, ez a hivatalos szervezetbe tömörülés éve. Azt megelőzően tagjaink önállóan is “kutyáztak”. 2003-ban kezdtünk menteni a kutyákat az Illatos útról – akkor még hírhedten haláltelepről. Néhányan a havi fizunkból teszegettünk félre a gyógyításukra. 2004 év végére vált világossá, hogy nagyban kell gondolkodnunk, mert hiába jön ki egy-egy kutya, ezrek lelik ott halálukat, ráadásul az emberek nem is tudják, hogy mi folyik ott. Az egyesület életében, a konkrét mentésekben legalább húszan veszünk részt állandó jelleggel.

– Milyen anyagi források állnak a rendelkezésükre? Kik és milyen módon támogatják önöket?

– Mint minden civil szervezet, mi is kizárólag adományokból gazdálkodhatunk. Támogatóink leginkább magánszemélyek, ritkábban cégek. Állami támogatásban az adók egy százalékának felajánlásából eredő összegen kívül nem részesülünk. Az anyagi támogatáson túl rendkívül fontos, hogy a Lelenc összekovácsolódott csapat, tagjaink szabadidejüket a kutyákra fordítják: napi szinten járunk a kutyákhoz, sokat foglalkozunk velük, számos eb kutyaiskolába is jár. Óriási támogatás, hogy a kutyaiskolában díjmentesen okulhatnak kutyáink. Mi több, azok az állatkórházak, amelyekben kutyáink ellátásban részesülhetnek, igen nagy kedvezményt nyújtanak nekünk.

– Honnan és milyen számban kerülnek önökhöz kutyák, és mit tudnak velük kezdeni?

– Évente 100-130 kutyát tudunk ellátni, a szám attól is függ, hogy milyen állapotúak, milyen esélyűek a hozzánk kerültek állatok. Egy balesetben sérült, több helyen törött kutya orvosi ellátása például százezres nagyságrendű költség, és rehabilitációja három hónapig is eltarthat, míg mondjuk egy nem sérült eb akár egy hónap alatt már “gazdásodásra kész”. Megalakulásunk óta kutyáink legnagyobb részt a főváros ebrendészeti telepéről, az Illatos útról került hozzánk. Válogattunk: idős, beteg, esélytelen, altatás előtt álló kutyákat mentettünk onnan. Az Illatos úti telep új imidzset alakít ki, és ennek keretében úgy nyilatkozott, hogy nincsen nagy szükség az állatvédő csapatok közreműködésére, így pár hónapja vidéki gyepmesteri telepeken várakozó, egyébként halálra ítélt kutyákon segítünk.

– Mennyire lehet a kóbor ebek számát becsülni? Ön milyen lehetőséget lát a szám csökkentésére?

– Magyarországon egyes becslések szerint legalább félmillió gazdátlan kutya van, és évről évre “termelődnek” a potenciális áldozatok, a nem tervezett, nem tenyésztőtől származó almok. Kezdetektől a megelőzés fontosságára helyezzük a hangsúlyt, tehát az ivartalanításra. A gondozásunkban lévő valamennyi kutyát ivartalanítva adjuk örökbe, illetve kedvezményes lakossági ivartalanítási programot is szervezhettünk, amelynek keretében mintegy kétszáz kutya műtétje árának hatvan százalékát mi finanszíroztuk. Minden Lelenc-eb regisztrált mikrochippel kerül gazdához, de évek óta kampányolunk azért, hogy az összes kutyába kerüljön mikrochip, és azt valahol regisztrálják is. Idén ennek elősegítésére elindítottunk egy ingyenes online mikrochip-nyilvántartást, amely a www.petmaxx.hu címen érhető el.

– Az önök egyesülete mennyiben másabb, mint a hasonló tevékenységet végző többi szervezet?

– Azt mondhatom, hogy az állatvédő szervezetek között rangos helyezést értünk el az adó egy százalékának felajánlásból eredő összeg terén: 2008-ban 25 millió, 2009-ben 20 millió, 2010-ben 16 millió forintot kaptunk. Az összeget minden évben megosztottuk más, kisebb költségvetésből gazdálkodó civil szervezettel. Mikrochippel, kórházi kezelés költségének átvállalásával, ivartalanításokkal segítünk más szervezetek kutyáinak. Mi nem költünk reklámra, sehol nem jelennek meg fizetett hirdetéseink, óriás plakátjaink. Meglehet, egy-egy kampány több támogatást hozna, ám sajnáljuk másra fordítani azt a pénzt, amelyet a támogatók kutyákra adtak. Az érkezett adományokat tehát kizárólag a kutyákra költjük. Gondozásunkban egyidejűleg közel ötven kutya várakozik. Eddig általában kutyapanziókban helyeztük el őket, ám ez most megváltozhat.

– Mit kell érteni a változás alatt?

– Évek óta keressük a helyet, ami a “miénk” lehet, ahol a kutyáinknak kényelmes, praktikus szállást tudunk biztosítani. Folyamatosan figyeltük a jó áron megvásárolható vagy tartósan bérbe adandó területeket, ám ha elérhető távolságban volt is valami, arról kiderült, hogy nem beépíthető, vagy a besorolása miatt kutyák tartását nem engedélyezik ott. Most megtaláltuk azt a helyet, amely nincs túl messze, kevés ráfordítással átalakítható a kutyák tartására, és ahol van lehetőség a továbblépésre is. Ez a hely egy Őrbottyán és Vácrátót közötti, erdővel, patakkal övezett csodás tanya. Idén “csak” belakjuk, átköltöztetjük a panzióban lakó kutyákat, kialakítjuk az életünket az új helyen. Már megkezdtük a kutyák területének biztonságos körbekerítését, a lakásukként szolgáló istálló előtt a kifutók kialakítását. Reményeink szerint szeptember 1-jén huszonhat kutya már költözhet is.

– Vannak még ezen túlmutató terveik is?

– Igen, ahogy támogatáshoz jutunk, és ahogy pénzügyileg állni fogunk, annak megfelelően bővítünk majd tovább. Jövőre szeretnénk kialakítani egy kutyaiskolát, ahol nemcsak a Lelenc-ebek, hanem a környékbeli kutyák számára is lesz lehetőség okosodni, kutyatársaságba járni. A későbbiekben sem szeretnénk óriási létszámú menhelyet, tapasztalatunk szerint harminc-negyven az a létszám, amelyen belül kell maradni. Ezek napi gondozása, kimozgatása, egészségük megőrzése, etetése is nagy feladat, anyagilag és fizikailag is, legalább két ember teljes munkaidős elfoglaltsága.

– Hogyan tudják ezt a rengeteg teendőt ellátni?

– Mi mindannyian dolgozunk, ebből kifolyólag sajnos nem tehetjük meg, hogy kiköltözzünk a tanyára és csak a kutyákkal foglalkozzunk. Az állatvédelem nem főállás, abból gyereket taníttatni, lakásrezsit fizetni, egy szóval megélni nem lehet. Így tehát saját egzisztenciánkat megőrizve, de minden szabadidőnket a kutyáknak szentelve fogjuk működtetni a Lelenc Tanyát. A szervezet két oszlopos tagja, akik “távdolgozhatnak”, kiköltözik, ők fogják ellátni hétköznapokon az ebeket, mi pedig alig várjuk a péntek délutánt, amikortól kinn lehetünk.

– Végezetül engedjen meg egy nem megkerülhető kérdést. Időnként hallani olyan hangokat, hogy miért támogassuk az állatvédelmet, mikor annyi szerencsétlen embertársunk van, akik segítése a legelőbbre való feladatunk. Önnek mi a véleménye erről?

– Valóban sokan megróják az állatvédelem szereplőit, amiért figyelmüket az állatokra fordítják, és sokan mondják, az emberi nyomorúsággal kéne foglalkoznunk, a rengeteg pénzt, amelyet állatok gyógykezelésére, etetésére fordítunk, miért nem embereknek adjuk. Én nem megyek bele demagóg vitákba, de azt mindig kiemelem: az állatok kiszolgáltatottak, sorsukat iránytani képtelenek. Ránk, emberekre számíthatnak, és mi, emberek vagyunk azok is, akik nyomorúságukat előidézzük. Mindazonáltal a Lelenc emberszerető csapat: számos hontalan embernek segítünk, látogatjuk, ellátjuk őket, járunk iskolákba, ahol beszélgetünk a gyerekekkel az állat és ember kapcsolatról. és e napokon, e találkozások alkalmával bizony kutyán innen és túl más problémák is szóba kerülnek. Egyebek közt az elmagányosodás, a kilátástalanság érzése. Elfoglalt szülők szomorú gyerekei nyílnak meg, és örülnek, hogy a felnőttek foglalkoznak velük. A Tanyára gyerekek, szüleik, pedagógusok is fognak járni, kikapcsolódni, feltöltekezni, nagyokat beszélgetni. Szeretnénk együttműködést kialakítani a közeli gyermekotthonnal és idősek otthonával. Szeretnénk lehetőséget biztosítani nekik, hogy bármikor kilátogassanak, és ne legyen más dolguk, mint hogy érezzék magukat nagyon jól velünk és kutyáinkkal. A Lelenc Tanya nem csupán kutyák átmeneti otthona lesz, hanem olyan közösségi hely, ahol kutya és ember egyaránt otthon érezné magát.