Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet idén is meghirdeti Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatát, amelyre önkormányzatok és munkaadók jelentkezhetnek a tavalyi évben megvalósított fejlesztéseikkel és szemléletformálási erőfeszítéseikkel – hirdette meg csütörtöki közleményében a ...

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése ...

Számos program, köztük ismeretterjesztő és kézművesfoglalkozások, csillagászati bemutató, élményetetés és koncert várja a látogatókat augusztus 30-án, az állatkertek éjszakáján a Fővárosi Állat- és ...

Egyre tudatosabbak a fiatalok a pénzügyekben, és erősödött a megtakarítási szándékuk az elmúlt egy évben – derült ki az OTP Bank legfrissebb, a 16 és 30 év közötti fiatalok pénzügyi szokásait, terveit, attitűdjeit vizsgáló reprezentatív ...

 Online adománygyűjtéssel segíti az iskolakezdést rászoruló családoknál a Magyar ...

 A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, 7,6 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában – derült ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb ...

Augusztus 9-én ünnepli fennállásának 158. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, ez alkalomból péntektől három héten át jótékonysági tanszer és plüss adománygyűjtést indít, valamint közönségprogramokkal és retrobulival is várja az érdeklődőket pénteken és ...

Tavaly az Európai Unióban élő 16 és 29 év közötti fiatalok 49 százaléka kapott olyan fenyegető üzenetet, amelyek e korcsoport ellen általában vagy konkrétan az illető személy ellen irányult – olvasható az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a világháló napja (World Wide Web Day) alkalmából csütörtökön közzétett ...

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat ...

Sokkal bátrabban használunk mobilinternetet az országhatárokon túl, mint néhány évvel ezelőtt, miközben a roaming hanghívások mennyisége nem növekedett – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2023 harmadik és negyedik negyedévét összefoglaló mobilpiaci jelentéséből, amely arra is rámutatott, hogy a magyarok külföldi mobilhasználata elsősorban a nyári szezonban ...

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU – International Astronomical Union) és az amerikai Radiolab podcast csatorna közös pályázatot hirdet a Föld egyik kváziholdjának, a 164207-es aszteroidának az elnevezésére. A versenyen bárki részt vehet, aki betöltötte a 18. életévét – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-hez eljuttatott ...

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség ...