Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta az Áldozatok Napja, melyről 1993 óta Magyarországon is ...

A budaörsi rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Károly 30 éves piliscsabai lakos ...

(Budaörs, 2015. február 23. – Budaörsi Infó) A 2014-es évben elindítottunk egy cikksorozatot, amelynek az volt a célja, hogy közelebb hozzuk a budaörsiekhez a rendőri hivatást. Hogy bemutassuk, hogy milyen jó, és rossz oldalai vannak annak, ha valaki ezt a munkát választja. Korábbi cikkünkben Hodut Éváról olvashattak, aki a budaörsi kapitányság sajtóreferenseként dolgozik. Most a ...

A 40 éves férfit öt hatóság is kereste, végül a budaörsi rendőrök állampolgári bejelentés alapján ...

A budaörsi nyomozók elfogtak egy 44 éves férfit, aki 2014. októberében másik két – már előzetes letartóztatásban lévő – társával egy táskányi készpénzt ...

A magyar rendőrség és az állami infokommunikációs szolgáltató által működtetett Biztonságosinternet Hotline közösen küzd a káros online tartalmak visszaszorításáért és a tudatos internethasználatért ...

A zsámbéki rendőrök három budapesti férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. András 60 éves, F. László 50 éves és B. Antal 53 éves budapesti lakosok ...

Az internet nagyszerű eszköz, de veszélyeket is rejt. A gyermekek és a fiatalkorúak védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb kérdés napjainkban. A tisztességes weboldalak mellett találkozhatunk olyan oldalakkal, amelyek megtévesztő, hamis információkat vagy az egészséges erkölcsi- és szellemi fejlődésre káros tartalmakat, így pornográf és erőszakos tartalmú információkat ...

A pilisvörösvári rendőrök egy 38 éves férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Attila 38 éves pilisszántói lakos ...

A budakeszi rendőrök egy 24 éves budapesti férfit garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. László 24 éves budapesti lakos ...

A budakeszi rendőrök elfogták a 17 éves rongálót. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 17 éves budakeszi férfi ...

A 35 éves zsámbéki férfi szóváltást követően bántalmazta a sértettet. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya indított eljárást testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Gábor 35 éves zsámbéki lakos ...