Majmoknak tanították meg amerikai kutatók, hogy a monitoron megjelenő rajzolt hasonmásuk mellső végtagjait puszta agyhullámokkal ...

Indonéz táncelőadással, koreai ékszerkészítéssel, harcművészeti bemutatóval, pekingiopera-maszkok készítésével, filmvetítésekkel, teaszertartásokkal, japán taiko dob előadással, illetve tánc- és zenei bemutatók sokaságával várja vendégeit szombaton és vasárnap a fővárosban a Távol van-e a Távol-Kelet? elnevezésű fesztivál, amely nyolc ázsiai ország és Magyarország kultúráját ...

Eredeti állapotába állították vissza Herman Ottó síremlékét a miskolci felsőhámori temetőben, amelyet a közelmúltban Kovács László, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője átépíttetett, s emiatt a Nemzeti Örökség Intézete is felemelte ...

Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról; a döntés az adótörvények elfogadásával lép hatályba, a mérséklés ellenére a szektor fehéredésének köszönhetően az adóbevételek várhatóan szinten maradnak – jelentette be a kormány szerdai döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ...

Egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Erkel Színház újranyitása alkalmából rendezett ünnepi gálaesten ...

A Szent Korona nemzeti jelkép, szélsőségesnek számít, aki számára nem az – ebben egyetértett négy parlamenti párt képviselője egy csütörtöki budapesti konferencia ...

Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban a társasági adót és az illetékeket érintő módosítások is vannak, a legfontosabb változásokat a PwC hírlevelében foglalta ...

A holnap városáért díj elnyeréséért szállhatnak ringbe országunk városai. Budaörs is bátran nevezhetne, hiszen bármelyik kategóriában esélyesként indulhatna, így rátalálva a saját hosszú távon építhető arculatára, amit a többség elfogad. A díjra december 9.-éig lehet pályázni. Reméljük, hogy ezügyben lesz még miről beszámolnunk a ...

Tartós, sűrű köd miatt adott ki figyelmeztetést az ország nagy részére az Országos Meteorológiai ...

Barack Obama amerikai elnök Colleen Bradley Bell televíziós producert, környezeti, művészeti és szociális ügyek támogatóját, újraválasztási kampányának adománygyűjtőjét jelölte az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének – közölte helyi idő szerint szerda este a Fehér ...

A magyar kormány jelentős lépést tett azzal, hogy a családon belüli erőszakot beemelte a büntető törvénykönyvbe (Btk.), de továbbra is hiányzik egy átfogó nemzeti stratégia vagy iránymutatás a probléma kezelésre – hangzott el a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet legfrissebb jelentésének szerdai ismertetésén ...

Húsz pontban foglalta össze a fővárosi közlekedésre vonatkozó elvárásait a ...