(Budaörs – 2013. november 14. Budaörsi Infó) Gyula bácsi, azaz Szabó Gyula nyugalmazott rendőr főtörzsőrmester október 4-én ünnepelte 97. születésnapját családja körében budaörsi otthonában egyéves dédunokájával együtt, aki ugyanazon a napon született 2012-ben, mint ...

Új elektronikus térinformatikai alkalmazással bővül az országos építésügyi nyilvántartás – tájékoztatta a Belügyminisztérium szerdán az ...

A földi élet legkorábbi nyomait rejtheti a nyugat-ausztráliai Pilbara nevű régió – állítják ausztrál szakemberek, akik szerint a mostani felfedezés olyan áttörést jelenthet, amely segíthet a kutatóknak a Naprendszer jobb ...

2013. november 19-én, kedden, tájékoztató napot szervez Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala a budaörsi civil szervezetek részére a Nemzeti Együttműködési Alap 2014 évi működési és szakmai pályázati kiírásaival ...

Nyugdíjas korba lép, egyben trónörökösi korrekordot is dönt Károly herceg, a brit uralkodó elsőszülött fia, aki csütörtökön ünnepli 65. ...

Már otthonában növekszik az a baba, akit fogantatásának 27. hetében, három hónapig agyhalottként kórházban kezelt édesanyja méhéből császármetszéssel segítettek világra a nyáron a debreceni szülészeti klinikán – közölte Fülesdi Béla, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke szerdán nemzetközi ...

A törökországi könyvpremier után most Magyarországon is bemutatják a Magyar honvédtábornokok oszmán szolgálatban: Guyon Richárd és Kmety György – Hursid pasa és Iszmail pasa című török-magyar nyelvű kötetet csütörtökön a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A kötet megjelenéséhez támogatásával hozzájárult a budaörsi Starkiss Digitális Nyomda és Grafikai ...

Interjút közölt az Együtt-PM szövetség vezetőjével szerdán a Die Presse osztrák konzervatív napilap internetes kiadása. Bajnai Gordon a lapnak azt mondta, hogy irányváltás nélkül Magyarország súlyos problémák elé néz, vissza kell térni egy ésszerű gazdaságpolitikához. Az ellenzéki szövetség vezetője beszélt a 2002 és 2010 közötti időszak kormányzati ...

A konzuli szolgálatnak nincs újabb információja a Fülöp-szigeteken tartózkodó magyar állampolgárokról, jelentkezett viszont egy az országban élő magyar, aki felajánlotta segítségét, nyelv- és helyismeretét – közölte a Külügyminisztérium szerdán az ...

Közel 50 ország 300 versenyzője vesz részt a WBPF V. testépítő- és fitnesz-világbajnokságon, amelynek péntektől vasárnapig a budaörsi sportcsarnok ad ...

(Budaörs – 2013. november 13., Budaörsi Infó) Bár még csak november van néhányan ma mégis úgy gondolták fél négy körül, hogy előbb jött a Mikulás Budaörsre. A Szabadság úton a Városházánál lévő körforgalom előtt kartondobozok hevertek az úton, és még talán most is ott vannak. Több autós és gyalogos is megállt abban reménykedve, hogy talán ...

(Budaörs  – 2013. november 13., Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó Árendás Péterrel, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium igazgatójával készített egy három részes interjút, amelynek első részét már olvashatták weboldalunkon. Azt vizsgáltuk, hogy milyen változások történtek a pedagógusok és az iskola életében a 2013-as évi törvényi változások következtében. Riportsorozatunk második állomásához értünk. Ebben a részben megtudhatják, hogy ...