Nem ismeri el a Krím félsziget orosz annektálását az Európai Unió – jelentette ki kedden közös közleményében Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság ...

A pályázati forrásokat felhasználó épületeket 2015. január 1-jétől újonnan meghatározott, költség-optimalizált követelményszinten kell kialakítani, és 2018-tól a szabályozás minden egyéb épület építése és felújítás esetén is kötelező lesz, az erről szóló jogszabály-módosítás március elején megjelent a Magyar Közlönyben – hívta fel a figyelmet Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium (BM) sajtófőosztályának vezetője a tárca keddi budapesti ...

A szívbetegségek és a telített zsírok között nem találtak összefüggést azok a brit kutatók, akik nagy számú korábbi tanulmány adatainak elemzését ...

Számos szabadtéri program, többek között tavaszköszöntő felvonulás, gasztronómiai séta és Duna-koncerthajó is várja az érdeklődőket a 34. Budapesti Tavaszi ...

A Fehér Ház kedden elítélte a Krím orosz annektálását és újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ...

(Budaörs – 2014. március 18., Budaörsi Infó) Mai vezető hírünkben már beszámoltunk arról, hogy a Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság tavasztól piac beindítását tervezi a lakótelepen. A hír eljutott az egyik országos sugárzású televízióhoz is, akik cikkünk nyomán felkeresték Kisberk Balázst, a Bizottság elnökét, hogy nyilatkozzon ez ügyben. A városvezetés részéről Török István, Budaörs alpolgármestere is ...

Az Ipsos tíz tagállamban – köztük Magyarországon – végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az EU-ban, de csak kevesen, 19 százaléknyian szeretnének kilépni az európai ...

A 200 éve született Ybl Miklós mintegy 300 tervrajzával, épületeinek fotójával találkozhat a közönség keddtől a Metró Art Galériában, azaz a 2-es és 3-as metró szerelvényein a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) ...

Jelentősen bővülhet az ingyenes MinDig TV és a fizetős MinDig TV Extra szolgáltatások kínálata – közölte az Antenna Hungária ...

(Budaörs, 2014. március 18. – Budaörsi Infó) A Klubcsapatok Szuperligája bronzmérkőzésének első, hazai felvonása (Budaörsi 2iSC-HASTK Mladost Zagreb) 2014.03.18.-án kedden, 18:00 órakor a  Városi Sportcsarnok kislabda termében lesz. A Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztálya szeretettel várja a ...

(Budaörs – 2014. március 18., Budaörsi Infó) A Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság és a Budaörsi Lakótelepért Egyesület között együttműködés jött létre annak érdekében, hogy városunkban végre létrejöhessen egy igazi őstermelői piac. A Magosz, a Nemzeti Agrárkamara, és Budaörs Város Önkormányzata is támogatja a kezdeményezést. Tavasszal megnyílik a piac a Patkó utca 1. szám mellett lévő ...

A WWF Magyarország nem tekinti a nemzeti érdekeket védő diplomáciai sikernek az inváziós fafajokra, köztük az akácra vonatkozó uniós jogszabályalkotás akadályozását, és felelőtlen szándéknak tartja az akác termesztését korlátozó hazai jogszabályok feloldását is – közölte a természetvédelmi szervezet ...