Beköszöntött a nyár a hazai ingatlanpiacon, júniusban 9323 ingatlan-adásvétel történt, ami az előző havinál 15 százalékkal kevesebb, miközben éves összevetésben 13,4 százalékos bővülés – közölte a saját adatain alapuló tranzakciószám-becslését a Duna ...

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közzétette a sajtótermékek által megküldött tájékoztatókat a június 9-ei önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választási kampányban megjelentetett politikai hirdetések adatairól – közölte a ...

Az idei nyáron a megszokotthoz képest is több a fogyasztói panasz a légi közlekedésben, ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) felhívja a légitársaságok figyelmét, hogy az utasok jogainak érvényesülése érdekében tartsák be az Európai Unió hatályos ...

Véget ért a 2023/2024-es tanév, ami sok diáknak a tanulmányai befejezését is jelenti a közoktatásban. Az Eduline utánanézett, mi történik ilyen esetben a családi ...

Záporokkal, zivatarokkal indul a július első hete, és sokfelé lesz élénk, olykor erős a szél. A hőmérséklet visszaesik, szerdán már 30 Celsius-fok alatti csúcshőmérséklet várható, a keleti országrészben pedig tartósan borult maradhat az ég. Majd ismét melegedés kezdődik, sok napsütés mellett a hét végére visszatér a kánikula – derül ki a HungaroMet Zrt. ...

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap több régióban – közölte a HungaroMet Nonprofit ...

Hétfőtől, július 1-jétől hétköznap a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben indítják a 200E járatokat Kőbánya-Kispest és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ ...

Péntek délután még többfelé lehet zápor, felhőszakadással kísért zivatar, de a hét végén már csak elvétve kell erre készülni. Visszatér a kánikula, és a sok napsütés mellett vasárnap már 31-37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. ...

Július 9-én 16 óráig kell eltávolítani a június 9-ei helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választásokra kihelyezett plakátokat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda ...

2024. június 27. – Mintegy 200 helyszínen, főként Pest, Komárom-Esztergom és Somogy vármegyében volt szükség tűzoltói segítségre az átvonuló vihar miatt – közölte ma reggel a ...

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki Baranya, Bács-Kiskun, Pest, Somogy és Tolna vármegye területén szerdán; a hevesebb zivatarokhoz felhőszakadás is társulhat – figyelmeztet a HungaroMet ...

A kisgyermekes családok kétharmada tervezhet idén nyaralást, az iskolások 70 százalékát küldhetik táborba a szüleik – közölte a Regio ...