Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
(Budaörs, 2020. november 11. – Budaörsi Infó) Márton-napja jelentette egykor a paraszti év végét. Ilyenkor fejezték be az éves mezőgazdasági munkákat és kezdetét vette a téli pihenőidőszak. Ilyenkor fizették ki a cselédeket, s a fizetség mellé ajándékba egy libát is kaptak, hogy ezzel is tizedeljék a jószágokat. Mi több azt mondják, hogy meg lehet állapítani a ...
“Az Egyesült Államok visszatér a világpolitikába” – jelentette ki Joe Biden demokrata elnökjelölt kedden Wilmingtonban tartott ...
Nyolc csapat, köztük a magyar válogatott küzd a maradék négy helyért a jövő nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében, amelynek csütörtökön rendezik a ...
Ha a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyja a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari cégek által kifejlesztett koronavírus-vakcinát, Nagy-Britannia megkezdi az oltóanyag alkalmazását – mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Oroszországban a héten kerül először ipari mennyiségben a kórházakba az orosz ...
- Budaörsi INFÓ
- 2020 november 10.
- Belföld, Hírek, Közlekedés
- 0 Komment
Az egész országra kiadta a tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetését keddre az Országos Meteorológiai ...
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnöksége azt kéri, hogy az egyházközségek szerdától ne tartsanak istentiszteletet, közösségi alkalmakat – olvasható az elnökség ...
(Budaörs, 2020. november 9. – Budaörsi Infó) A maszk viselése már önmagában nem elég – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Ha az országgyűlés holnap megadja 90 napra a felhatalmazást, akkor kedd éjféltől életbe lépnek az operatív törzs új szigorító rendelkezései a járvány ...
A világon 50 395 174 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 256 179, a gyógyultaké pedig 33 032 762 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai ...
Végig ködös, borús idő várható a héten is. Csapadék nem valószínű, csak szitálás, napsütés csak kevés helyen lehet – közölte az Országos Meteorológiai ...
A lakosság körében fogy a türelem a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozó intézkedésekkel szemben, de mindenki tartsa be a szigorodó higiénés szabályokat – kérte az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának adott nyilatkozatában, hangsúlyozva, hogy minden korosztálynak és egyénnek felelőssége ...
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte ...


Legutóbbi hozzászólások