Az egész élet folyamán szükség van megfelelő mennyiségű D-vitaminra, mert az szinte minden életműködésben szerepet játszik – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke az egyik televízió csatorna ...

A héten tíz megyében, összesen 9100 hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi ...

A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn Budapesten ...

A méhek védelmére, természetben betöltött szerepükre és a méz jótékony hatásaira hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közös edukációs ...

Júniusban jelentősen változnak a készpénz behozatalának szabályai az Európai Unió külső határain, szigorodik az ellenőrzés, és többek között az aranyérmék és aranyrudak értéke is beleszámít az összeghatárba – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ...

A dohányzás káros következményeire és aggasztó irányára figyelmeztet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója a május 31-i dohányzásmentes világnapon. A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a tüdőrák elleni küzdelem összetett folyamat, amelynek fontos eleme a kockázati tényezők csökkentése, a dohányzás ...

A világon 170 189 835 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 538 196 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai ...

A dohányzásmentes világnap alkalmából az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet elindította az Élj tiszta tüdővel! elnevezésű, dohányzóknak szóló kampányát, mely támogatást ad a ...

Fokozatosan melegszik az idő a nyár első napjaiban, a hét második felében már többfelé várhatók 25 Celsius-fok körüli értékek. Ugyanakkor továbbra is várható, hogy a sok napsütést záporok, zivatarok zavarják meg – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú ...

 Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai ...

 Az idén többet költenek játékra a magyar szülők a gyereknapon – ez derült ki a játékkereskedő cégek ...

Magyarországon május 22-én elértük az ötmillió beoltottat, így  előbb indulhatott újra az élet és a gazdaság, mint az európai uniós országok többségében. Míg hazánkban már eltörölhettük az éjszakai kijárási tilalmat, addig több más országban továbbra is érvényben van a lakhelyelhagyás időbeli korlátozása – közölte a ...