Kanadai kutatók a tükörsima falakon gond nélkül felmászó gekkó mintájára fejlesztettek ki egy apró ...

A maghasadással összefüggő radioaktív gáz szivárgását észlelték szerdán a Fukusima-1 japán atomerőműben, ami arra utal, hogy újabb probléma lehet az érintett ...

Erre az évre 1,5 százalékos növekedést, jövőre viszont egy százalékos gazdasági visszaesést tartalmaz a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapkamat emelésére ...

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben. Hoffmann Rózsa az MTI-nek nyilatkozva ismertette: az iskoláknak délután négyig vagy ötig gondoskodniuk kell majd a gyerekek foglalkoztatásáról, köztük a diákok számára kötelezőek is lesznek. Az intézményeknél a fenntartóváltásra 2012 szeptemberétől lesz lehetőség, az állam öt év alatt ...

Egy év és egy nap börtönbüntetésre ítélte a philadelphiai bíróság annak a tolóhajónak a kapitányát, akinek irányítása alatt egy uszály tavaly nyáron nekiütközött egy kirándulóhajónak Philadelphiában, a Delaware folyón. A balesetben két magyar fiatal ...

A Kovászna megyei tanács népszavazás kiírásáról döntött, amelynek során a Székelyföld nevű közigazgatási egység megalapításáról kérnék ki a magyar többségű megye lakosságának véleményét, a kezdeményezés azonban jogi aggályokat vet ...

Skóciában a szeszes italok fogyasztása minden eddigi rekordot megdöntött és jelentősen meghaladta Anglia és Wales erre vonatkozó adatait – tudatták az Egyesült Királyság egészségügyi hatóságai legújabb jelentésükben. A skót kormány – első európai régióként – a szeszesitalokra vonatkozó minimálárak megszabásával akar hadat üzenni az ...

“Kétségbeesett, kockázatos” lépésnek nevezték keddi helyzetértékelésükben londoni elemzők Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő döntését a pénzügyi mentőcsomagról szóló népszavazás ...

A kőbányai Reménység Szigetén kedden délután felavatták az Erdélyi Gyülekezet új altemplomát. Az épület megáldását megelőzően Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tartott ünnepi ...

Polgár Judit ötvenedik alkalommal áll a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világranglistájának ...

Szerdától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője kedden az ...

Kirekesztő, a “nacionálkommunista történelemhamisítás” jegyeit hordozó magatartásnak nevezi keddi számában a Krónika, hogy a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumot Daciára akarják ...