A kapitány felhatalmazás nélkül módosította az olaszországi Giglio szigeténél sziklára  futott óceánjáró  útvonalát Pier Luigi Foschi, a Costa Crociere hajózási társaság elnök-vezérigazgatója szerint, aki a balesetről  tartott genovai sajtótájékoztatón  többször  is  jelét adta ...

Nyelvünk egyértelműen azonosítani tudja a zsírt, ám egyénenként változó mértékben érzékenyek ízlelőbimbóink a zsír ízére – idézte amerikai kutatók megállapítását a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál ...

A béren kívüli juttatások új elemeként megjelent, az állam által támogatott Erzsébet-utalvány gyártása december 21. óta folyik, eddig mintegy 6 millió utalványt állítottak elő a Pénzjegynyomdában – közölte az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. hétfőn az ...

Schiffer András szerint nem fog kettészakadni az LMP frakciója azért, mert szombaton bejelentette lemondását a képviselőcsoport ...

Svéd kutatók megállapítása szerint kapcsolat van a feldolgozott húsok, például a szalonna és a szalámik fogyasztása és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata között – közölte a BBC hírportálja ...

Kolozsváron, “Erdély fővárosában” is létre kellene hozni egy kulturális intézetet a már létező bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett, de ehhez a román fél kedvező hozzáállása is szükséges – jelentette ki Kolozsváron Hatos Pál, a Balassi Intézet ...

Orbán Viktor kormányfő felszólal az Európai Parlament (EP) szerdai ülésén – közölte a miniszterelnök szóvivője hétfőn  késő este az ...

Tarr Béla A torinói ló című alkotása nyerte el a Palm Spring-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) az év legjobb idegen nyelvű filmalkotásnak járó díjat – közölte internetes kiadásában a Movie City ...

E hét hétfője az idei év legszomorúbb napja – határozták meg immár hagyományosan brit ...

Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott hétfő este 12-8-ra legyőzte a világbajnok olasz csapatot az eindhoveni Európa-bajnokság A csoportjának első ...

A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-31-es döntetlent játszott az orosz csapattal a szerbiai Európa-bajnokság újvidéki csoportjának első fordulójában, ...

A házigazda Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata 3-1-re kikapott hétfőn a Póta Georginával és Lovas Petrával felálló német TTC Berlin Eastside együttesétől a Bajnokok Ligája elődöntőjének első ...