Vámosi-Nagy Szabolcs szerint a kormány kisebb adók bevezetésével, periferiális területekről szedi be a szükséges pénzt, ami nem növeli jelentősen az adózók terheit, az új kisadók “szinte alig észrevehetőek”. Az adószakértő helyesli, hogy a társasági adóhoz nem nyúlnak hozzá, “legalább ez legyen ...
Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
Meredeken csökkent a keddi londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása azokra a jelzésekre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök keddi brüsszeli találkozóján előrelépés történt az IMF/EU-finanszírozási csomagról szóló tárgyalások ...
Szivacsos agykárosodást mutattak ki egy szúrópróba-szerűen elvégzett állatorvosi ellenőrzéskor egy tehénnél Kaliforniában – jelentette be kedden a tulajdonos cég, a hanfordi Baker Commodities vezérigazgató-helyettese, Dennis ...
Kövér László szerint a mostani kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt ...
A számos országban engedélyezett és piacra került géntechnológiai úton (GM) módosított növényekből készült élelmiszerek és takarmányok kockázatait vizsgálta egy többéves nemzetközi projektben a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (KÉKI) – közölte a KÉKI kedden az ...
Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdése elől. José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel kedden Brüsszelben folytatott informális megbeszélése után a kormányfő bejelentette, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdán vitatja meg hivatalosan a Magyarországgal kapcsolatos ...
Az amerikai indie rock egyik legnépszerűbb csapata, a Killers zárja az idei, 20. Sziget fesztivál nagyszínpadán a fellépők sorát. A rendezvény egyik újdonsága, hogy az A38 sátor nagyobb lesz, a Sziget közepére költözik, programja pedig egy éjszakai sávval bővül az elektronikus zene ...
Kleopátra és Antonius ikrei, Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz szobrát fedezte fel újra egy olasz egyiptológus a kairói Egyiptomi Múzeum ...
Félmeztelen női gladiátort ábrázolhat az a kétezer éves kis bronzszobrocska, amelyet a hamburgi iparművészeti múzeum gyűjteményében őriznek – állítja a Granadai Egyetem kutatója, aki vizsgálatairól az International Journal of the History of Sport sporttudományi folyóirat legújabb számában közöl ...
A felelősséget végső soron a nemzeti kormányok viselik az Európai Unióban is – mondta Orbán Viktor hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) elemző műhely ...
Az Országgyűlés hétfői döntése alapján május 1-jével összesen hetven egészségügyi intézmény kerül át az önkormányzatoktól az államhoz, közülük 54 kórháznak az állam lesz a tulajdonosa és a ...


Legutóbbi hozzászólások