Lázár János szerint a választási kampányokat döntően állami pénzből kell finanszírozni. A Fidesz frakcióvezetője, aki a jövőben a Miniszterelnökséget irányítja majd államtitkárként, hétfői sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy a képviselőcsoport jövő kedden dönt az utódjául jelölt Rogán Antal ...
Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
Módosította a költségvetést a parlament hétfőn, így a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap forrásai biztosítják, hogy a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) informatikai adatközpontja Budapesten jöjjön ...
Nem adott egyértelmű választ hétfőn a román külügyminisztérium sajtószolgálata az MTI-nek, beengedik-e a román hatóságok az országba Nyirő József hamvait, ehelyett csak azt ismételték meg, hogy “nem értenek egyet” az emigrációban elhunyt erdélyi író tervezett székelyudvarhelyi ...
Magyarországon nem kerül forgalomba az abortusztabletta – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfő ...
Egy arany és két ezüst volt magyar szempontból az éremtermés a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői ...
Lopnak a csehek, amit csak lehet, ahol és ahogy csak lehet. Az utóbbi évek bizarr esetei a cseh sajtón kívül a világsajtó és a nemzetközi hírügynökségek érdeklődését is felkeltették. Václav Klaus cseh köztársasági elnök tavaly tavasszal a YouTube internetes videomegosztó sztárja lett, amikor dél-amerikai körútjának egyik állomásán, Chilében – Sebastian Pinera elnökkel tartott közös sajtóértekezletén ...
A gerillafestészet fenegyerekét, Banksyt is megihlette II. Erzsébet brit királynő gyémántjubileuma, vagy esetleg az idei olimpia: egy londoni bolt falára varázsolt világbíráló ...
Tiziano, a velencei reneszánsz nagy festője saját magát rejtette el egyik festményén – erre jöttek rá a kép restaurálása közben a ...
Félelemmel készültek az éjszakára a lakosok. Az észak-olasz Emilia Romagnában vasárnap hajnalban történt földrengésnek hat áldozat és jelentős műemlékkár a ...
A Európa védelmére szánt rakétapajzs első fázisának létrehozásáról, az “okos védelem” bevezetéséről és arról döntöttek vasárnap chicagói csúcstalálkozójukon a NATO-tagállamok vezetői, hogy a francia erők idő előtti hazarendelése ellenére tartják magukat az afganisztáni csapatkivonás eredeti ...
Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ...
A tudomány segített megfejteni egy Marco Polo korából származó biblia titkát. Kiderült, hogy borjúhártyából készült a közel nyolcszáz éves ...


Legutóbbi hozzászólások