Kövér László kegyeleti aktusnak tartja Nyirő József újratemetését, azzal kapcsolatban nem kíván ideológiai vitába bocsátkozni a román féllel – mondta a magyar házelnök kabinetfőnöke hétfőn az ...
Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
A kiszivárogtatásokra reagáló hivatalos szentszéki nyilatkozatok helyett egy nevét elhallgató vatikáni dolgozó számolt be az olasz sajtónak a pénteken letartóztatott pápai inas, Paolo Gabriele megbízóiról, hangoztatva, hogy a komornyik parancsnak ...
Kiss László szövetségi kapitány szerint a teljes magyar olimpiai csapat legnagyobb létszámú egységeként 25-30 fős lehet az úszókülönítmény Londonban, a nyári ötkarikás ...
A román sajtó intézményes “bohóckodásról és radikalizálódásról” ír a Nyirő József erdélyi író vasárnapi újratemetésére tett kísérlet ...
Meghalt a vasárnap délután történt lengyelországi magyar motoros baleset harmadik áldozata – értesítette hétfőn Mariusz Ciarka, a kis-lengyelországi vajdasági rendőrség szóvivője az ...
Michael Phelps és Ryan Lochte nem legyőzhetetlenek – nyilatkozott két nagy amerikai sztárúszó ellenfeléről az MTI-nek a tizenegyszeres nagymedencés Európa-bajnok Cseh László, hozzátéve, reményei szerint neki ez ...
A román külügyminisztérium – hétfőre virradó éjszaka nyilvánosságra hozott sajtóközleményében – csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt, vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt ...
Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos “incidensek” ...
Az osztrák Michael Haneke Amour/Love (Szerelem) című filmjének ítélte vasárnap a Nanni Moretti vezette zsűri az Arany Pálmát a 65. cannes-i ...
A hivatal hibáját egyetlen civilizált országban sem hárítják az ügyfélre, tehát mi nyugodt lelkiismerettel eltemethettük volna Nyirő Józsefet – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este. Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke úgy fogalmazott: egy “kétlejes” igazoláson bukott meg az erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi ...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint történelmet írt a magyar úszósport, Kiss László szövetségi kapitány, a fiúk és a lányok egyaránt a debreceni ...


Legutóbbi hozzászólások