Kína sikerrel teljesítette 7000 méteres mélységi rekordtervét Csiaolung (Jiaolong) nevű merülőkabinjával, amelyben háromfős kutatói legénység kapott helyet – jelentette vasárnap a kínai ...
Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
Orbán Viktor a diktatúra intézményesítését próbálja megvalósítani Magyarországon, semmibe véve a politikai és polgári jogokat – állította Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke a l’Unitá olasz baloldali napilapban vasárnap közölt ...
Kedden este a nagyszínpad húsz fellépős “gigantikus nyitóbulijával” veszi kezdetét a most huszadik alkalommal megrendezett soproni VOLT ...
Brit hírszerzési értesülések szerint Argentína a jövő hónapban kezdődő londoni olimpiai játékok megzavarásával próbálja majd ráirányítani a világ figyelmét a Falkland-szigetekre támasztott területi követeléseire – írta a The Sunday ...
Az Orbán-kormány az egész európai értékrenddel megy szembe, Magyarországot korábban az uniós integráció mélyítésének egyik hangoztatójaként ismerték, most pedig egyre többen “Orbánisztánnak” nevezik – mondta Kovács László, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap ...
Az olasz válogatott jutott be az elődöntőbe vasárnap este a labdarúgó Európa-bajnokságon, mivel a 0-0-s rendes játékidőt, illetve hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4-2-re legyőzte az angol ...
Emma Watson után akkor is megfordulnak az utcán, ha egyedül indul sétálni, mostanában azonban különleges okot is ad a Harry Potter-filmeposz sztárja London népének a kitüntetett figyelemre: póráza végén egy rózsaszín öleb ...
A magyar versenyzők egy-egy hivatalos és nem hivatalos aranyérmet, valamint egy ezüstöt gyűjtöttek a vasárnap délelőtti döntők során a zágrábi kajak-kenu ...
Búcsúlevélnek vélte egy brit anya 14 éves fia fogalmazásleckéjét, és azt hitte, gyereke öngyilkos ...
A miniszterelnök szerint vége annak a világnak, amelyben a jog a bűnelkövetők pártját fogta, és annak is, amikor bárki azt gondolhatta, hogy a bűnözők összefonódtak a rendőrséggel. Orbán Viktor ezt vasárnap reggel mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén, a budai ...
Egy hét múlva egyes gyógyszerek árának támogatásánál életbe lép a terápia eredményességén alapuló szabályozás, így a jövőben a cukorbetegeknek és a prosztatarákban szenvedőknek gyakrabban kell orvosi felülvizsgálatra ...
A címvédő és világbajnok spanyol labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert a francia csapat ellen a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság szombati ...


Legutóbbi hozzászólások