Frank Tibor egyetemi tanár szerint azért is csökkent az utóbbi időben Európa jelentősége az Egyesült Államok külpolitikájában, mert – az érdekek vagy veszélyek alapján – Amerika számára ma már több más térség megelőzi fontosságban ...
Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
Pintér Sándor belügyminiszter szombaton törvénymódosító javaslatcsomagot nyújtott be az Országgyűlésnek, egyebek mellett kezdeményezi, hogy a budapesti kerületek tulajdonában álló budai és pesti alsó rakparti ingatlanok és kikötők kerüljenek a fővárosi önkormányzat ...
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adja át Lady Valerie Soltinak, Solti György világhírű karmester özvegyének az Országház Munkácsy-termében 2012. október 27-én. A háttérben Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója ...
Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója beszél (k) a magyar operett napja, valamint Kálmán Imre születésének 130. évfordulóján tartott megemlékezésen, a zeneszerző emlékművénél, az Operettszínház előtt 2012. október ...
A korai emberfélék hárommillió évvel ezelőtt idejüknek legalább egy részét még a fákon töltötték – derítették ki amerikai kutatók, akik a Science legújabb számában közölték ...
Péntek délután megjelent a felszámoló a Gyulai Húskombinátban, néhány órával azután, hogy a cég beadta nyilatkozatát a Gyulai Törvényszéknek arról, hogy nem támadja meg a felszámolásról szóló határozatot – erősítette meg Ruck János vezérigazgató az MTI Hírcentrum ...
Bajnai Gordon volt kormányfő a Haza és Haladás Egyesület elnöke, a szervezet ügyvezető alelnöke Szigetvári Viktor, az elnökség tagja Oszkó Péter. Az egyesület pénteken tájékoztatta az MTI-t a még október 18-án tartott alakuló közgyűlés döntéseiről, a háromtagú elnökség akkori megválasztásáról, s egyúttal közzétette a szervezet alapítóinak ...
A Sapa Fehérvár AV19 hosszabbításban 2-1-re legyőzte hazai pályán a Graz együttesét az osztrák jégkorongliga pénteki ...
Kína határozott választ fog adni minden olyan lépésre, amely az ország szuverenitását érinti – szögezte le Csang Cse-csün (Zhang Zhijun) külügyminiszter-helyettes kínai újságíróknak pénteken ...
- Marci
- 2012 október 26.
- Audiótár, Budaörs Rádio, Hírek
- 0 Komment
A Térerő vendége Dr. Csutoráné Dr. Győri Ottília, Budakeszi Polgármestere. Rédl Ádámmal a Budakeszi-i Híd Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat Idősek Napközi otthonának átépítéséről beszélgettek. A történet 3 éve kezdődött, ha Önt is érdekli a célszalag átszakítása, hangoljon ránk! Térerő interjú – Dr. Csutoráné Dr. Győri Ottília – 121026 by Budaorsiinfo on ...
Továbbra sincs egyetértés az unióban arról, hogy Románia és Bulgária mikor csatlakozhat a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez – állapították meg csütörtökön Luxembourgban az EU-országok belügyi tárcavezetőinek ...


Legutóbbi hozzászólások