Újságíró-szerkesztő képzést indít szeptembertől a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ahol átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a hallgatók a közszolgálati újságírás és a  szerkesztés ismereteit, később pedig a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek – közölte az MTVA ...

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre – ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak ...

Csütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok, a felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, de a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban ...

Legkésőbb csütörtökig van lehetőségük a felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve – egyetlen alkalommal – módosítsák a megjelölt szakok ...

Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként – közölte a Főpolgármesteri ...

A veszélyhelyzetben már alkalmazott digitális munkarend a jövőben is része lehet az iskolai oktatásnak. Ezt egy az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által csütörtökön elfogadott módosítás ...

(Budaörs, 2020. június 17. – Budaörsi Infó/NAV) A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók ...

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem támogatja az iskolaőrség ...

Pénteken délben zárul a regisztráció az Újratervezés programra, amely szintén a járvány miatt esetleg munkahelyváltásra készülőket segíti. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra már több mint 50 ezren jelentkeztek – közölte a minisztérium az ...

A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez – közölte a köznevelési államtitkár szerdán a kormány ...

Május 31-éig jelentkezhetnek magyarországi középiskolások és egyetemisták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma tehetség ...

 Online erdeiiskola-sorozatot indítanak az állami és magán erdőgazdaságok; a május 10-én, a Madarak és fák napján kezdődő széria első videójában a madarak és fák kapcsolatáról lesz ...