Nagyjából egy méterrel emelkedett meg a talaj egy 120 kilométerszer 50 kilométeres területen Katmandu környékén a szombati nepáli földrengés hatására – állapították meg a szakemberek az európai Sentinel-1a műhold felvételeit ...

Teljesen eloltották az erdőtüzeket a Csernobil körüli tiltott övezetben, de a közeli erdőkben újabb lángok csaptak fel – közölték ukrán médiaforrások ...

Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), sem a romániai Kisebbségkutató Intézetet nem hívták meg arra a nemzetközi konferenciára, amelyet a román külügyminisztérium és a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) csütörtökön szervez Kolozsváron a húsz éve elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezményről, és a kisebbségvédelem román ...

Évente 1,47 ezer milliárd euróra (443 ezer milliárd forint) becsülte az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) a légszennyezés okozta betegségek és halálozások teljes európai ...

Hugo Moldiz bolíviai belügyminiszter tagadta a sajtó előtt, hogy titkos akcióval menekítették volna ki a múlt héten az országból Tóásó Elődöt és Mario Tadicot, az úgynevezett terrorista ügy ...

Néhány méterrel délebbre tolta a földet Katmandu alatt a szombati nepáli földrengés, a Mount Everest magassága azonban ugyanakkora maradt – közölték kedden brit és ausztrál ...

A csernobili atomerőmű atomtemetőjétől mintegy öt kilométerre sikerült megállítani az erdőtűz terjedését, és mivel kedd estére gyöngült a térségben a szél, gyorsan meg lehet fékezni a lángokat a főbb tűzgócoknál is – közölte Arszen Avakov ukrán ...

Az orosz igazságügyi minisztérium megsemmisítette az Alekszej Navalnij ismert ellenzéki vezette Haladás párt állami nyilvántartásba vételét – közölte a tárca sajtószolgálata ...

Az Active Watch román civil szervezet felszólította hétfőn Klaus Iohannis államfőt, hogy tisztázza álláspontját a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben ...

Az újdelhi magyar nagykövetséggel kapcsolatba lépett a katmandui magyar tiszteletbeli konzul egy munkatársa, akit megkértek, hogy próbálja meg elérni azokat a magyarokat, akiknek a nepáli tartózkodásáról a magyar külképviselet tud – közölte Vajda Andrea újdelhi vezető magyar konzul az M1 aktuális csatornán vasárnap ...

Kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Baptista Szeretetszolgálat a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével – közölte a szeretetszolgálat vasárnap reggel az ...

Vádat emeltek Luxemburgban az ellen az újságíró ellen, aki elsőként hozta nyilvánosságra, hogy a nagyhercegség éveken át több száz vállalat számára teremtett lehetőséget az egyébként külföldön fizetendő adóterheik minimalizálásra – jelentette pénteken az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó ...