A világranglistán 80. magyar játékos – aki életében először főtáblás Melbourne-ben – a moldovai Radu Albot és a 13. helyen kiemelt amerikai Sam Querrey bravúros búcsúztatása után, Kuhárszky Zoltán 1983-as menetelése óta az első magyar férfi volt, aki bejutott az év első Grand Slam-tornáján a 32 közé. Ott a 93. helyen álló Kicker várt rá, ...
Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
Legalább öten meghaltak csütörtökön a Németországban pusztító viharban a hatóságok esti összesítése ...
Menekültek révén, egy líbiai táborból érkezhetett Európába a tuberkulózis (tbc) kórokozójának egy korábban ismeretlen, gyógyszerekkel szemben ellenálló fajtája – írta a Die Welt című német lap a hírportálján ...
A Freedom House washingtoni központú jogvédő civilszervezet szerint az utóbbi több mint tíz évben tavaly szenvedték a legnagyobb csorbát a politikai és a polgári jogok a ...
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a kolozsvári bíróság ügyészségén, Corneliu Liviu Popescu ügyvéd, a Bukaresti Tudományegyetem tanára pedig a főügyésznél tett feljelentést Mihai Tudose volt miniszterelnök ellen az akasztásos nyilatkozata ...
Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe ...
A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka azt javasolta, hogy a megfelelő információk hiányára hivatkozva az uniós bíróság ne foglaljon állást a Fővárosi Törvényszék devizahitelezéssel kapcsolatos kérdéseiben, egyebek között arról, hogy a magyar szabályozás megfelelt-e az uniós ...
Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn Marija Gabriel, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja, miután most először összeült a testület által a dezinformációk visszaszorítására létrehozott szakértői ...
Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól – közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira ...
Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai ...
A Román Akadémia szerint Bukarestnek nem szabad a magyarokkal vitába bocsátkoznia sem a – Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó – 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatról, sem Trianonról, mert azzal azt üzenné a világnak, hogy megoldandó vitája van a ...
A “házastárs” fogalma az uniós állampolgárok és családtagjaik szabad tartózkodáshoz való joga vonatkozásában érvényes az azonos nemű házastársakra is – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága ...


Legutóbbi hozzászólások