Nem célszerű alkudozni arról, amit a törvények kötelező módon előírnak – jelentette ki kedden Robert Cazanciuc román igazságügyi miniszter azzal kapcsolatban, hogy a román ügyészség látókörébe került Markó Attila romániai parlamenti képviselő Magyarországon ...

Miután a nagyváradi önkormányzat egy közvitára sem bocsájtott, és kizárólag Mircea Mălan alpolgármester ízlése szerint összeállított terv alapján napokon belül megkezdi a váradi főtér átépítését, valamint határozottan elutasította annak lehetőségét, hogy a városalapító szent király, a tér névadójának, Szent Lászlónak a szobrát visszahelyezzék eredeti helyére, a tér közepére, a legnépszerűbb internetes közösségi oldalon, a Facebookon ...

A Magna Carta egy ritka példányára bukkantak az angliai Kent megyei önkormányzat archívumában: a brit történelem egyik legjelentősebb dokumentumának ez a kiadása 1300 körül látott napvilágot, és tartalmazza az erdőkről szóló ...

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap +Háború+ Magyarországon címmel közölt írást ...

Sikeresnek értékelte a család védelméről szombaton Szlovákiában tartott népszavazást a kezdeményező kezdeményező Családért Szövetség (AZR) civil ernyőszervezet a leadott igenlő válaszok nagy aránya miatt, noha a referendum az előírtnál kisebb részvételi arány miatt érvénytelen lett, amivel viszont az ellentábor ...

A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap Új médiaháború fenyegeti Orbánt címmel közölt beszámolót az online ...

Görögországnak várhatóan távoznia kell az euróövezetből, mert további tagsága sem a görög gazdaság, sem a valutaunió érdekeit nem szolgálja – mondta vasárnap a BBC-nek Alan ...

Működik az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam (IÁ) ellen kidolgozott stratégiája, a Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció a szélsőséges szervezet legyőzése felé halad – jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter az NBC amerikai ...

Előzetes bejelentés és sajtókíséret nélkül Ferenc pápa vasárnap felkereste a Róma külvárosában levő egyik roma ...

Eltörölte a gyógyíthatatlan, de ítélőképességük birtokában lévő betegek orvosi segédlettel végrehajtott öngyilkosságára vonatkozó tilalmat pénteken a kanadai legfelsőbb ...

A Pentagonnak dolgozó kutatók azt feltételezik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Asperger-szindrómában, olyan “autisztikus rendellenességben szenvedhet, amely minden döntését befolyásolja” – közölte a USA Today napilap csütörtökön, egy 2008-es és egy 2011-es elemzésre ...

A Kolozsvári Táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette csütörtökön azt a korábbi törvényszéki ítéletet, mely magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a polgármesteri ...