Az MSZP kormányra kerülése esetén eltörli a hallgatói szerződések rendszerét és vállalja, hogy 2014 szeptemberében minden diák ingyenesen kezdheti meg tanulmányait a felsőoktatásban – mondta Mesterházy Attila pártelnök, az MSZP szerdai elnökségi ülése után tartott ...
Legfrissebbek
-
Kiderült ki lesz az új kormány oktatási minisztere – Mit jelenthet ez Budaörs számára?
-
Az evolúcióra képes mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetnek kutatók
-
Munkaszüneti nap van a rendőrségen, szünetel az ügyfélfogadás
-
Budaörsi színész is Friss Csillag lett – Juhász Vincét díjazták a nemzetközi rövidfilmfesztiválon
-
Álrendőröket fogtak el Bács-Kiskun és Pest vármegyében
-
Szombatig meleg, tavaszias idő várható, vasárnap hidegfront hoz lehűlést
-
Vágó Csaba: a választási rendszer „visszafordult”, most a civil társadalmon a sor
-
Madárvédelem a gyakorlatban Budaörs keleti részén a Föld Napján
-
Zöldebb Budapest jöhet – A fővárosi tervek Budaörs életére is hatással lehetnek
-
Internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Szegeden
-
Vizsgálat étrendkiegészítők miatt – Mire figyeljenek a vásárlók?
-
Budaörsi diákok kapták a Zöld Tündér Díjat a Fenntarthatósági Témahéten
Számos vidéki városban gyűltek össze szerdán hallgatók, hogy tiltakozzanak a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, elsősorban a keretszámok csökkentése ...
Iparbiztonsági és közlekedésbiztonsági vizsgálat indult a sugárizotópot szállító kisteherautó kedd délelőtti balesete ügyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd ...
A minimálbér az idei 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban – állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén a munkaadók és a szakszervezetek, Pataky Péternek, a Magyar Szakszervetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnökének közlése ...
Elfogadhatatlan tartja az Ikarus, hogy a Volvo az állami tulajdonba került Rába közreműködésével kívánja a magyar autóbuszgyártás folyamatában résztvevőket kiszorítani a gyártási és értékesítési lehetőségekből, veszélyeztetve több ezer munkahely megtartását – közölte a társaság ...
A Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!) üdvözli a magyar diákok országossá vált tiltakozó mozgalmát és azt az alulról jövő társadalmi önszerveződés ígéretes példájának tartja, az államilag támogatott helyek “brutális” csökkentése miatt pedig nyugat-európai mintájú egyetemfoglalásokat is jogosnak ...
Meghosszabbítaná a devizaadósokat segítő intézkedés, az árfolyamgát igénybevételének határidejét három hónappal, március végéig egy kormánypárti módosító indítvány, amelyet hétfőn nyújtott be Balázs József (Fidesz) az ...
Nem történt rendőri intézkedés a hétfő esti fővárosi spontán diáktüntetésen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség ...
Versenyképességének javítása érdekében jövőre technológiai korszerűsítést tervez az idén több mint 8 milliárd forint forgalmat lebonyolító Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. Az átalakítások egyik célja a melaszból előállított finomszesz kissé édeskés szagának semlegesítése, a másik pedig az energiafelhasználás csökkentése – mondta Valkusz Pál vezérigazgató az ...
Egyértelműen kromoszóma rendellenesség okozza azt a betegséget, amelyet Henry Turner jellemzett először az 1930-as években. Lonczay Andrea gyermekszakorvos-endokrinológus klinikai praxisában is előfordulnak ilyen ...
Világrekord született a Talamba Ütőegyüttes Gödöllő szombati esti koncertjén a gödöllői Művészetek Házában: Zombor Levente egy perc alatt 862 ütést mért vibrafonjára a kromatikus ...
(MTI-Press, Ádám Krisztina és Csatári Bence) – Erdő Péter érseki kinevezésének 10. évfordulóját ünnepli: II. János Pál pápa 2002. december 7-én nevezte ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élére, majd következő évben, 2003-ban bíborossá. A bíboros, prímás nagy eredménynek tartja, hogy az elmúlt tíz évben itthon sok olyan helyre, plébániára is eljutott, ahol esztergomi érsek még sosem ...


Legutóbbi hozzászólások