Közösen kezdeményezi az alaptörvény módosítását az MSZP és az LMP – jelentette be hétfőn Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke és Schiffer András, az ökopárt ...

Magyarország megmutatta az igazi arcát a dunai árvíz elleni védekezésben, kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol beszámolt az elmúlt napok árvízi védekezési ...

Áder János köztársasági elnök díszvacsorán fogadta a brit televíziós tehetségkutató győztesét, az Attraction Látványszínház tagjait, valamint Gyurta Dániel úszót, Liszka Eszter tájfutót és Baji Balázs gátfutót hétfőn a ...

A devizahitelekkel kapcsolatos bírói ítéletek gazdasági és társadalmi hatásaira figyelmeztet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Kúria tanácselnökének írt levelében, azt közölve, hogy ezeknek a szerződéseknek az utólagos “sommás” átalakítása vagy semmissé nyilvánítása, szélsőséges esetben, államcsődben is ...

A köznevelési államtitkár alapvetően elégedett a most záruló tanévvel, az új köznevelési törvényhez kapcsolódó legtöbb fontos jogszabály elkészült. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott tanévzáró interjúban beszélt arról is, hogy az átlagosan 40 százalékos fizetésemelést hozó pedagógus-életpályamodell szeptemberi indulására egyre javuló esélyeket lát. Hogy valóban elindul-e, arra három-négy hét múlva adható egyértelmű ...

Egyre több ország számára követendő példa az a magyar gazdaságpolitikai modell, amelyben a költségvetés egyensúlyához és a gazdasági teljesítménynöveléshez szükséges plusz források nem a háztartásokat terhelik – mondta a Fidesz szóvivője vasárnap Pécsen, ...

A kormányzat nem a jövő felé, hanem a 19. század irányába halad gazdaságpolitikájával – mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Katona Tamás, az MSZP Baloldali Tömörülés Platform alelnöke ...

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén is kampányol a gyermekek áldozattá válása ellen – jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy veszprémi családi fesztiválon. Kiemelte: a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon, barát ...

Bajnai Gordon szerint a párt nélküli szavazók megnyerése szükséges az ellenzék választási győzelméhez, ehhez pedig az kell, hogy garanciát adjanak nekik: 2014 után korszakváltást hajtanak ...

Elkészült az Európa Tanács alkotmányügyi kérdésekben illetékes szakértői, tanácsadó testületének, a Velencei Bizottságnak (VB) az értékelése a magyar alaptörvény negyedik módosításáról. A szervezet szóvivője péntek este juttatta el az MTI-nek a dokumentumot, amelyben a VB üdvözli a kormány több lépését, viszont fenntartásai vannak az alaptörvény több előírásával ...

A hatóság július 1-jétől indít eljárást azok ellen, akik elmulasztják a parlagfű-mentesítést – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön ...

Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után – jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettese a Liszt ...