A Jobbik ellenzéki párt, amely nem vesz részt a magyar kormányzat munkájában, és nem is osztozik annak felelősségében – közölte a Külügyminisztérium vasárnap az ...

Várhatóan 360-370 ezer között lesz a Sziget idei látogatottsági száma, ami némileg elmarad a tavalyi, 379 ezres adattól, de Gerendai Károly úgy értékeli, ettől függetlenül jól sikerült a fesztivál. A főszervező – aki szerint az idei Sziget veszteséges lesz – az MTI-nek adott vasárnapi interjújában azt mondta, pozitív visszajelzéseket kaptak az idén bevezetett változtatásokról és ...

Nem fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) a trafikpályázatok ügyében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté ugyanakkor megállapította, hogy a trafikok koncessziós jogának elnyerésére kiírt pályázat és a pályázati eljárás több szempontból sértette a tisztességes eljáráshoz való ...

A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-szövetség továbbra is úgy gondolja, ha megnyerni nem képes a választásokat, akkor megpróbálja botrányba fullasztani azt. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy a választási eljárási szabályok az európai gyakorlattal összhangban biztosítják a választójog gyakorlását valamennyi magyar ...

A levélben történő szavazás biztonságosabbá tétele érdekében négy kezdeményezéssel fordult a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetőjéhez az MSZP – jelentette be Molnár Zsolt fővárosi sajtótájékoztatóján ...

Tovább könnyíti a kormány az örökbefogadást és a nevelőszülővé válást. A változtatás célja, hogy a jelenleg állami otthonokban élő több ezer gyermek közül minél többen, minél előbb családba kerüljenek – mondta a Fidesz szóvivője pénteken, Helvécián tartott ...

Eddig több mint hétezer önkéntes regisztrált, hogy mesét szeretne olvasni a beteg gyerekeknek a gyógyvarázs meseolvasó program keretében, amely szeptembertől új időpontokkal és helyszínekkel ...

A tervezési, építési, kivitelezési szerződésekkel kapcsolatos vitás ügyek megoldását segítő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) augusztus 12-én megkezdi működését – tájékoztatott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ...

Nemzetközi építészeti tervpályázatot írnak ki a magyar találmányokat bemutató interaktív kiállítási központra 2014-ben, a Rubik-kocka feltalálásának 40. évfordulójára, Rubik Ernő 70. születésnapjára, emellett elindul a kocka világát bemutató utazó kiállítás is – közölte Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos szerdán a Sziget ...

Szász János A nagy füzet című filmje képviseli Magyarországot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a Magyar Filmunió szerdán, a döntés ...

A milotai mézes grillázstorta nyerte el idén a Magyarország Tortája címet, a ribizlihabos-almás réteges lett Magyarország cukormentes tortája, a Szent István-napi kenyér verseny győztese pedig a tönkölybúzás-joghurtos kenyér lett – jelentették be szerdán az augusztus 20-i ünnepi rendezvények ...

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a helyi népegészségügyi szakigazgatási szerv is felügyeli, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon az ivóvíz-szolgáltatás megfeleljen a ...