Kétezer adag meleg étellel és forró teával várja a rászoruló embereket pénteken és szombaton a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Baptista Szeretetszolgálat a budapesti Batthyány ...

Az első idegen nyelv oktatása legkésőbb az általános iskola 4. évfolyamán kezdődik, de megfelelően képzett pedagógus esetén már 1-3. osztályban is elindulhat, második idegen nyelvet pedig hetediktől tanulhatnak a diákok – egyebek között ezt tartalmazza a Nemzeti alaptanterv módosításának tervezete, amelyet a kormany.hu oldalon tettek ...

Változatlan erőviszonyokat mért a pártok támogatásának vizsgálata során a Nézőpont Intézet az idei első, de még a közös ellenzéki lista bejelentése előtt készült közvélemény-kutatásában: a Fidesz ekkor 37 százalékon, a baloldal 21 százalékon állt a teljes népesség ...

Az MSZP szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a leghiábavalóbb intézmény a rendszerváltás ...

Az MSZP, a DK és az Együtt-PM választási egyezsége önmagában nem jelent megoldást a baloldal problémáira, sőt akár más pártok felé is terelheti a bizonytalan szavazókat – állapították meg a Századvég és a Political Capital MTI által megkérdezett ...

A Fidesz frakcióvezetője szerint a rendőrség a helyzet magaslatán van a budapesti Lehel utcai bankfiókoknál történt robbantás ...

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész hétfőn a Fővárosi Törvényszéken S. Péterre, akit egyebek mellett azzal vádolnak, hogy társaival 2005-ben kiraboltak egy pénzszállító autót a budaörsi Tesco ...

Csaknem 14 évvel a Leányfalun történt, két gyermek halálát okozó baleset után megkezdi büntetésének letöltését egy budapesti büntetés-végrehajtási intézetben az ír gázolóként ismertté vált Francis Ciarán Tobin – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ...

Alig nyolc órával a Lehel úti bankrobbantás után újabb nagy detonáció miatt riasztották a tűzoltókat, ismét a XIII. kerületbe. Nem sokkal dél előtt gázrobbanás történt egy háromemeletes társasház egyik lakásában a Béke utcában a Rokolya utcai kereszteződés közelében, egy ember megsérült – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel ...

A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet – nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági ...

Délelőtt 11-kor még tartott a helyszínelés Budapesten, a Lehel utcában, ahol hétfő hajnalban robbantás történt – jelentette az MTI tudósítója a ...

A héten többször is megerősödhet a szél, de jelentős lehűlés nem várható. Többször plusz 10 Celsius-fokig melegszik a levegő, néhol 16 fok is lehet. A héten is többször lehet ködös az idő, többfelé várható eső, de hóra továbbra sem lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi országos, középtávú ...