Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány: a parlamentnek szombaton benyújtott előterjesztés szerint minisztériumi rangot kap a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési ...

A nemzeti együttműködés, az egység és az európai közép megerősítésére irányul majd harmadik kormányának politikája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben. Az elkövetkező négy évről úgy fogalmazott: Magyarország középre tart, “az európai életszínvonal és életminőség közepe felé tartunk”. Negyvenperces beszédében ismertette kormánya társadalomfelfogásának és külpolitikájának ...

(Budaörs, 2014. május 09.- Budaörsi Infó) Az MTV Bízunk Benned! című vetélkedőjében szerepeltek a Piros Orr Alapítvány bohócdoktorai. Elhatározták, hogy ha megnyerik az álomnyereményt, újabb kórházban kezdik el a „vizitelést”. Az álom valóra vált. A Piros Orr Bohócdoktorok által látogatott 11 kórházból és 2 idősek otthonából álló országos hálózat a Szent László Kórházzal ...

A hétvégén is folytatódik a változékony idő, a napsütés mellett több helyen lehet eső, akár zivatar is. Néhol megerősödhet, viharossá is fokozódhat a szél, de marad a meleg idő, vasárnap, akár 27 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú ...

Jogerősen pert nyert a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Magyar Telekom ellen indított sárgacsekk-perben, visszajár tehát a fogyasztóknak a jogtalanul kiszámlázott díjtétel – közölte a FEOSZ ...

Idén már több mint kétszázan kértek kegyelmet, de csak három esetben született pozitív döntés – derül ki a kormány honlapján csütörtökön közzétett ...

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása nem egy Franciaország által támogatott folyamat volt, Párizs az I. világháború alatt és után alapvetően a monarchia egységének valamilyen formában való fenntartására törekedett – mondta Georges-Henri Soutou francia történész, a párizsi Sorbonne Egyetem tanára a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadásában ...

A közösségi munka társadalomformáló szerepéről, a közösségi tervezés lehetőségeiről és a közösségszervező erőről tartottak előadást szakemberek a Közösségfejlesztés Magyarországon című tanácskozáson szerdán ...

Kövér László szerint az 1989-es rendszerváltást előkészítő egykori Ellenzéki Kerekasztal (EKA) nélkül ma más politikai viszonyok lennének Magyarországon. Az Országgyűlés elnöke erről szerdán beszélt az EKA megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a Veritas Történetkutató Intézet által szervezett budapesti ...

Várhatóan megszűnik a Magyar Szerencsejáték Szövetség is azt követően, hogy Schreiber István, a szövetség elnöke a napokban lemondott. Az MTI-nek lemondását azzal indokolta, hogy a jelenlegi jogi és gazdasági környezetben sem a szövetség, sem annak tagjai nem tudják képviselni az ...

A pilóta nélküli repülőgépek robbanásszerű fejlődése egyre inkább sürgeti, hogy Magyarországon is jogilag szabályozzák a polgári repülésben ezt a területet – hangsúlyozta Farkas András, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnökhelyettese, a légügyi hatóság vezetője szerdán a “Drónok a sajtóban – jelentés a hazai szabályozás előszobájából” címmel Budapesten, a Capa Központban rendezett ...

Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című ...