A Budapest Pride rendezvénysorozat egyik programját a hagyományos felvonulást, valamint “A család nevében” Facebook-csoport rendezvényét (részben) egy helyszínen és egy időben – szombat délután – tarthatják meg, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának keddi tájékoztatása ...
Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
Indul a görögdinnyeszezon Magyarországon a hétvégén, a szántóföldi gyümölcs folyamatosan érik, néhány napon belül tömegesen jelenik meg a hazai gyümölcspiacon – tájékoztatta a Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke kedden az ...
A Transparency International (TI) Magyarország nyilvánosságra hozta honlapján az alapvető jogok biztosának írt levelet, amelyben a civil szervezet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alappal kapcsolatos hatáskörének és tevékenységének vizsgálatát ...
Az emberi erőforrások miniszterének rendelete szerint július elsejétől az alacsony kockázatú terhességeknél szülésznők végezhetik a várandósgondozást, és a védőnők szerepe is hangsúlyosabbá ...
Az autósok és intézmények jelenleg hét mobilparkolási szolgáltató közül választhatnak a keddtől működő új mobilparkolási rendszerben, ezek a három mobilcég, továbbá az Mpark, az Evopay és a Barion rendszert létrehozó Sense/Net Zrt., illetve az integrátor Nemzeti Mobilfizetési Zrt. – közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. ...
Mától a korábbi 42 helyett 70 közterületi parkolási társaság területén érhető el a mobiltelefonos parkolás, amelynek 810-es behívószáma 763-ra ...
Mától bírságot szab ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, ...
Július elsejétől változnak a versenyjogi szabályok, ekkor lép hatályba a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítása – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az ...
- Budaörsi Infó
- 2014 július 01.
- Belföld, Hírek, Kiemelt, Közlekedés
- 0 Komment
Az M0-s autóútnak a 10. számú főúttól az 1. számú főútig tartó továbbépítése csak a 2020-2027. közötti uniós költségvetési ciklus első felében indulhat el – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az ...
Végleg megszűnik, június 30-án éjfélkor bezár az iWiW, eddig közel 350 ezren mentették le adataikat a rendszerből – tájékoztatott az oldalt üzemeltető Origo ...
A sajtóban szombaton megjelent hírek nyomán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség azonnal intézkedett, a szakemberek Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból – közölte a Földművelésügyi Minisztérium az ...
A “nagy háborúhoz” vezetett, hogy egész Európában egyszerre vesztették el a józan ítélőképességüket a nemzetek – erről Gerő András történész beszélt szombaton, az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet századik évfordulója alkalmából tartott budapesti ...


Legutóbbi hozzászólások