(Budaörs, 2014. július 26. – Budaörsi Infó) Románia legnagyobb szabadidő-komplexuma épül a Félix fürdőben, Nagyvárad mellett. A 29 millió eurós befektetéssel épülő komplexum ősszel nyitja meg kapuit a turisták előtt. Nem titkolt céljuk, hogy a szomszédos sikeres magyar létesítményektől csábítsák át magukhoz, főleg a román ...

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálja, hogy az Ökotárs Alapítvány megalapozottan tagadta-e meg a Hír Televíziónak a Norvég Civil Támogatási Alaphoz benyújtott pályázatokkal kapcsolatos közérdekű adatigénylését – közölte Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke csütörtökön az MTI ...

A feladatfinanszírozással stabil gazdasági rendszer jött létre az önkormányzatoknál, ami tartósan biztosítja a működésüket – jelentette ki Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az MTI-nek adott interjújában. Arról is beszámolt: olyan egységes információs rendszert alakítanak ki, amellyel a helyhatóságok gazdálkodásával kapcsolatos összes anomália előre ...

A magyar kormány vásárolja meg az MKB Bank Zrt.-t (MKB Bank) a Bayerische Landesbanktól (BayernLB) – közölte csütörtökön a bajor tartományi ...

Vizsgálatot indított a rendőrség az égési sérüléseket szenvedő, gyomlálásra felfogadott alkalmi munkások ügyében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére. A szegedi bőrgyógyászati klinikán hat embert ápolnak, az intézményben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondták, hogy a súlyosabb esetekben a kialakult bőrgyulladás másodfokú égési sérülésnek felel ...

Munkaadójukat megkárosító pultosokat buktattak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai, akik a söröző online pénztárgépének adatai alapján leplezték le a ...

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke módosította a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó ...

Megjelent szerdán a Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzata (szmsz), amely többi között rögzíti, hogy a tárcánál 9 államtitkár és 24 helyettes államtitkár ...

Az október 12-i önkormányzati választáson jelöltet és listát jelölőszervezetek (pártok, társadalmi szervezetek) állíthatnak, illetve a választáson a listás választások kivételével független jelöltek vehetnek ...

Az OTP csoport és tagjai – az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Lakástakarék – élni fog a devizahiteles törvény adta perlési joggal a hitelszerződéseik tisztességtelenségének vélelme ellen, és mérlegeli, hogy a törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordul – közölte a csoport szerdán az ...

Várhatóan csütörtök este 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek ...

A magyar autósok több mint fele elméletileg megállna segíteni kereket cserélni egy ismeretlen nőnek, a gyakorlatban azonban legfeljebb öt százalékuk tett így a Goodyear felmérése ...