Vastapsot kapott, többen pedig meg is könnyezték a Kolonics Györgyről, a hat évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt olimpiai bajnok kenus legendáról készült egész estés dokumentumfilmet a ...
Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
“Tele a puttonyunk!” jelmondattal, mintegy 200 közszolgálati dolgozó tartott demonstrációt többek között béremelést követelve szombaton Budapesten a József nádor téren, a Nemzetgazdasági Minisztérium ...
A közoktatásban résztvevő diákok december 4-től otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office szoftvert – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, ...
Módosulhat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló kormányrendelet, a január elsejétől várható változtatások célja – a kormany.hu oldalon közzétett előterjesztés szerint – a kiszámíthatóbb, eredményesebb és gazdaságosabb ...
A lakosságot a csapvíz fogyasztására ösztönző kampányt indított kedden öt állami tulajdonú regionális vízmű, az általuk kínált 15 mintát december 22-ig lehet megkóstolni és minősíteni a budapesti Árkád Bevásárlóközpontban – mondta a kampányindítón Winkler Tamás, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. ...
Karácsonyi ruhagyűjtést szervez a budapesti Pólus Center az SOS Gyermekfalvak lakói számára. Az adományokat december 16-ig lehet leadni a bevásárlóközpont információs ...
Az utak megtisztítását követően megkezdi a mintegy 20 ezer hektárnyi erdőt érintő jégkár felmérését a Pilisi Parkerdő Zrt.. A kár nagyságrendje százmilliós is lehet – közölte a társaság szóvivője szerdán az ...
Szerda délelőtt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára bekérette André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivőt John McCain amerikai szenátor keddi kijelentései miatt – tudatta a tárca az ...
Az idei év harmadik negyedévében 3,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye éves alapon, az előzetesen közölttel azonos mértékben, az előző negyedévhez képest 0,5 százalékos volt a bővülés. Az eredményhez minden szektor hozzátett, továbbra is Európa éllovasa vagyunk – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán a KSH legfrissebb adatait ...
A Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó szerint a 2015-ös adócsomag nem csökkenti számottevően a hazai vállalatok terheit, és a törvényben továbbra is váratlanul jelennek meg jelentős adóteher-növekedést eredményező ...
Portik Tamás keze mindenhová elért, boldog lennék, ha csak olajozott volna – mondta tanúvallomásában Portik élettársának édesanyja, négy gyermekének nagyanyja az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt folyó büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi ...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) lakossági bejelentés érkezett, amely szerint egy üzletlánc budapesti üzleteiben kapható sajátmárkás palackozott víz- és élelmiszer-termékeinél szándékos szennyezés történhetett – tájékoztatott a hivatal ...


Legutóbbi hozzászólások