Bencsáth Boldizsár adatbiztonsági szakértő szerint az úgynevezett zsarolóvírusok azért mostanában terjedtek el igazán, mert már van annyi számítógép, hogy a támadók elég pénzt tudjanak szerezni, míg korábban kevesebben használtak ...

Megjelent az első egységes csomagolású cigaretta a dohányboltokban Magyarországon – közölte Demjén Tibor, a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Dohányzás Fókuszpont vezetője az ...

A hőség mellett vasárnap országszerte lehet intenzív ...

Növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát az ADÓtraffipax, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának főoldalán megtalálható rovatban megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni az adóhatóság munkatársai és mit vizsgálnak – mondta el Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője egy tévéműsorban ...

Nagyszabású újcirkusszal és táncprodukcióval zárul jövő vasárnap a magyarországi vizes világbajnokság. A Papp László Sportarénában sorra kerülő esemény a közönség számára ingyenes, de a belépéshez szükséges helyre szóló jegyek ...

A hétvégén a sok napsütés mellett záporokra, zivatarokra is készülni kell. Ezzel együtt fokozódik a kánikula, 36, 37 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú ...

Fokozódik a kánikula – hívta fel figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely csütörtökre három megyére már másodfokú, tizenhárom megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség ...

Szerdától fokozatosan visszaállnak a forgalomba az orosz Metrovagonmas által felújított metrószerelvények Budapesten a 3-as vonalon – közölte a BKV kedden az ...

Hétfőn a Nógrád megyei Zabaron még megdőlt a napi hidegrekord, szerdára már több megyére a hőség miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai ...

A férfiaknál a Mogyi SE, míg a nőknél a Tiszaújvárosi TK nyerte vasárnap a triatlon váltó országos bajnokságot Fadd-Domboriban. A budaörsi férfi csapat a második ...

Melegszik az idő a következő napokban: ismét 30 Celsius-fok feletti maximumok várhatók, pénteken akár 37 fok is lehet. Sok lesz a napsütés, a hét második felében lehetnek záporok, zivatarok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú ...

Az élettársaknak is érdemes hivatalossá tenniük kapcsolatukat valamilyen módon, hiszen bizonyos szociális juttatások csak akkor érhetőek el számukra, ha igazolni tudják élettársi viszonyukat – mondta Toldi Judit közjegyző egy szombati ...