Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Kivételesnek tekinthető a stuttgarti bíróság döntése, amely megtiltotta, hogy egy Németországban lévő iráni menekültet visszaküldjenek Magyarországra – közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az MTI megkeresésére kedden.

Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették – közölte az Ab kedden a honlapján.

Önálló fajként azonosították az eddig ismert legnagyobb repülni képes madár maradványait, melyek tanúsága szerint az óriás szárnyszélessége elérte a 6,1-7,4 métert.

Az eddig feltárt két eset után újabb amerikai vonatkozású kémügyek is kipattanhatnak a berlini kormányzati szerveknél – vélekedtek német ellenzéki politikusok a törvényhozás alsóháza (Bundestag) belügyi bizottságának keddi rendkívüli ülése után, amelyen a titkosszolgálatok vezetőit hallgatták meg az utóbbi hetek leleplezéseiről.

A Kossuth tér felújítását bemutató, TÉRképek című fotókiállítással nyílt meg kedd este az Országház Látogatóközpontjának kiállítótere.

Sikerült eloltani kedd estére az Andrássy úton lángra kapott palotában a tüzet – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Több lépésben valósul meg Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) fúziója: a két jobboldali ellenzéki erő választási szövetségként indít közös jelöltet az őszi elnökválasztáson – tudta meg a hotnews.ro hírportál.

Mostanra megfékezte a helyszínen dolgozó csaknem 110 tűzoltó a VI. kerületi Andrássy úton álló palota tetőterében meggyulladt tűz továbbterjedését – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője kedden az MTI-vel.

Stressz hatása alatt a szervezet lassabban égeti a kalóriákat, tehát aki feszültséget él át, annak lassul az emésztése, így ugyanattól az ételtől könnyebben hízik, mint nyugodt lelki állapotban – állapította meg egy amerikai kutatás, amelyet nők körében végeztek.

A wellness szállodák magasabbra értékelik saját minőségüket, mint vendégeik – derül ki Karakasné Morvay Klára, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) adjunktusának kutatásából.

Elfogatóparancsot adtak ki az Egyesült Államokban a kuruc.info szélsőséges hírportál domain nevét bejegyző és birtokló Varga Béla ellen, aki állítólag Kanadába menekült az amerikai hatóságok elől a The Press Democrat című kaliforniai híroldal cikke szerint.

Október elsejétől új szolgáltatónál, új telefonszámon, a 11-800-on lesz elérhető az országos belföldi tudakozó szolgáltatása – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn.