Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő.

A Magyar Lízingszövetség szerint  az előzetes becslések alapján 100 milliárd forintos nagyságrendű többletterhet jelenthet a lízingcégeknek, ezzel súlyos zavarokat okozhat a szektor működésében a devizaalapú szerződések rendezésére irányuló új szabályozás, noha az árfolyamrés a lízingtársaságoknál, pénzügyi vállalkozásoknál tényleges költségként merült fel, ahogy a kamatok módosításának terhei is.

Két éven belül a budai Várba a Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözik a Miniszterelnökség Központi Hivatala – olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága nem fogadja be a keresetet, amelyet Sir Arthur Conan Doyle skót író örökösei nyújtottak be annak érdekében, hogy megakadályozzák egy Sherlock Holmes-művekre épülő könyv megjelenését.

Több mint egymillió fontért kelt el a Sotheby’s árverésén egy 540 éves könyv, amelyet az első angol nyelven nyomtatott kötetként tartanak számon.

A Marvel Comics bejelentése szerint Thor karaktere ősztől nő lesz a képregényekben.

Magyarországra érkezett Dohnányi Ernő, a világhírű zeneszerző és zongoraművész amerikai hagyatéka, melyet unokája az MTA BTK Zenetudományi Intézetének ajándékozott.

Génterápiával készült, a szervezeten belül magától kialakuló “biológiai pacemakert” teszteltek sertéseken amerikai tudósok.

Ha a fuvarozás több szabályát is megszegi a fuvarozó, illetve a gépkocsivezető, akkor az előbbi legfeljebb 2,2 millió, míg a járművezető maximum 800 ezer forintra bírságolható – ez erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

Szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van – derül ki a KRESZ-t módosító rendeletből, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A kerékpárosokat ezután nem lehet megbírságolni alkoholfogyasztás miatt, főúton és mellékúton sem.

A kolozsvári orvosi egyetem udvarán mintegy százan emlékeztek pénteken este a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj repülőgép két kolozsvári diák áldozatára – közölte a Mediafax hírügynökség.

Az egyetlen hiteles ügynöklista Moszkvában van mind a mai napig – jelentette ki Németh Miklós egykori miniszterelnök a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón pénteken Soltvadkerten a Határnyitás ’89 című beszélgetésen.