Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Kínai és brit kutatók több mint tíz éven át tartó kutatással kiderítették, hogy a körülötte lévő föld összetétele és nem a fegyvereken talált krómbevonat az oka annak, hogy a több mint 2200 éves kínai agyaghadereg katonáinak fegyverei páratlan minőségben maradtak fenn.

Vádat emelt a román szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség három román-magyar kettős állampolgárságú férfi ellen, akik állítólagos fegyverkereskedőként szerepeltek a brit Sky News csatorna egyik 2016-ban sugárzott dokumentumfilmjében – közölte csütörtökön az ügyészség.

Második világháborús robbanótesteket fognak hatástalanítani szerdán Budapest XII. kerületében, a BAH csomópontnál. A művelet idejére mintegy fél kilométeres körben kiürítik a városrészt, lezárják az BAH csomópontot, valamint az Alkotás utca és a Hegyalja út egy szakaszát is – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön az MTI-vel.

Mintegy 1,4 millióval több szót hallanak ötéves korukig azok a gyerekek, akiknek szülei naponta öt könyvet is elolvasnak nekik, mint azok, akiknek szülei soha nem olvasnak mesét – állapították meg az Ohiói Egyetem kutatói.

Komolyabb lehűlés nem várható, de csapadékosabb lesz az időjárás április első hétvégéjén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.

A rendőrök 5686 sebességtúllépést mértek a Speedmarathon elnevezésű, huszonnégy órás, országos sebességellenőrző akcióban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu weboldalon.

(Budaörs, 2019. április 4. – Budaörsi Infó) A MOL Vidi FC és a Budapest Honvéd kettős győzelemmel jutott a négy közé a labdarúgó Magyar Kupában, miután a negyeddöntő szerdai visszavágóján is legyőzte a vendég Ferencvárost, illetve Budaörsöt.

Huszonnégy órás sebességellenőrző akciót tart a rendőrség ma reggel 6 órától. Évente átlagosan négyezer gyorshajtót bírságolnak meg az ilyen akciókban.

A gemenci erdőben megbújó, idős faóriásokat fedezhetik fel a természetbarátok a Gemenc Zrt. hétvégi túráján – közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.

Tízszer erősebb a Nap mágneses mezeje, mint azt eddig tudták – állapították meg a belfasti Queen’s Egyetem és az Aberystwyth-i Egyetem kutatói.

Mágiával összefüggő tárgyakat, köztük könyveket égettek a hívek az észak-lengyelországi Gdansk egyik templomában, az ott rendezett nagyböjti lelkigyakorlat során. Az akció felháborodást keltett a médiában, és elhatárolódott tőle az egyházmegye szóvivője is.

Megszűnt a készpénz-átutalási megbízások (úgynevezett sárga csekkek) befizetési lehetősége az OTP Bank fiókjaiban április 1-jével – tette közzé a hitelintézet hétfőn, a Facebook-oldalán.